hirdetés

Erdélyi-magyar kórházakat szeretnének

A magyar kormány segítségével hoznák létre a nagyváradiak az intézényeket – írja az Erdon.ro nagyváradi hírportál.

Erdélyi magyar kórházak létrehozásáról tanácskoztak pénteken Nagyváradon a téma erdélyi szakértői, s a terv megvalósításához a magyar kormány segítségét kérik – közli az MTI az Erdon.ro nagyváradi hírportált idézve.

Az Erdélyi Magyar Kórházügyi Egyeztető Fórumnak elnevezett testületet Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hívta össze azoknak az erdélyi elképzeléseknek az összehangolására, amelyekhez a kezdeményezők magyar állami segítséget kérnek.

A püspök 2010-ben kezdeményezte, hogy magyar állami támogatással hozzanak létre erdélyi magyar kórházat. Egy ilyen intézmény számára a református egyház meg is vásárolt egy Nagyvárad határában levő 3,5 hektáros telket, és el is készíttette az intézmény megvalósíthatósági tanulmányát.

A pénteki tanácskozásra az egyház képviselői Tar Gyöngyi Hargita megyei tisztifőorvost, Cseke Attila korábbi romániai egészségügyi minisztert, Vass Levente marosvásárhelyi szakpolitikust, és Bradács Alíz margittai kórházigazgatót hívták meg. A tanácskozás záródokumentumában rögzítették, hogy a fórum nyitott minden érintett személy és intézmény számára.

A közlemény leszögezi, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület álláspontja szerint egy filantropikus, szociális gondokat is felvállaló, magyar nyelven működő nagyváradi kórházra van szükség. Tar Gyöngyi tisztifőorvos álláspontját is idézi azonban, aki szerint Csíkszeredában egy egész Székelyföldet lefedő egészségcentrum létrehozására lenne szükség, amely csúcsintézményként szolgálná a székelyföldi magyarok egészségét.
"Céljaink megvalósításában egymást támogatjuk, és erre nézve kérjük a magyar kormány támogatását" - fogalmaz a dokumentum, melyet a szakérők mellett Csűry István püspök és Forró László főjegyző írt alá.
Az Erdon.ro portál szerint Csűry István püspök reményét fejezte ki, hogy miután Magyarország kifizette a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelét, immár jut pénz az erdélyi kórházprojektre is.

Tar Gyöngyi, Hargita megyei tisztifőorvos azért tartotta indokoltnak a csíkszeredai kórházlétesítést, mert – mint elmondta – a román állam számára nem prioritás a magyarlakta vidékeken lévő intézmények létrehozása, másrészt a székelyföldi lakosok nehezen jutnak el magyarországi kezelésre, a romániai kórházak némelyikében pedig negatív diszkriminációban részesülnek pusztán azért, mert nem beszélnek jól románul.
A nagyváradi kórháztervet 2015 júniusában Zombor Gábor egészségügyért felelős akkori magyar államtitkárnak is bemutatták. A politikus akkor úgy nyilatkozott, hogy a kormány tervei szerint intenzív és sürgősségi osztállyal rendelkező magyar kórház épülhet Erdélyben a romániai magyarok ellátására.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...