Ennyi lehet az orvosnak adott ajándék értéke jövőre
A 24.hu a 2026-os minimálbéremelés ismeretében megírta, mi az az összeghatár, ameddig az egészségügyi dolgozók elfogadhatnak ajándékot.
2021 januárjában hatályba lépett az a törvénymódosítás, amelynek értelmében tilos hálapénzt adni, elfogadni és kérni a hazai egészségügyben; ez korrupciós bűncselekménynek, azon belül is vesztegetésnek minősül.
A 24.hu emlékeztetett, ugyanakkor a törvény nyitva hagyott egy kiskaput, amely lehetővé teszi, hogy a betegek önszántukból kifejezhessék hálájukat az őket ellátó egészségügyi dolgozók felé: nem tilos ugyanis az egészségügyi ellátást követően ajándékként olyan tárgyat adni az orvosnak, nővéreknek, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát.
A portál kiemelte, azzal, hogy a minimálbér havi összege 2026-ban, az idei bruttó 290 800 forintról 322 800 forintra növekszik, amelynek 5 százaléka 16 140 forint, így ez az az összeghatár, ameddig az egészségügyi dolgozók elfogadhatnak például édességet, kávét, teát vagy egyéb fogyasztási cikket, vagy például könyveket a páciensektől. Ajándék egy alkalommal adható, kizárólag a kezelés után, illetve tartós kórházi kezelés esetén kéthavonta egyszer.























