hirdetés
2025. augusztus. 18., hétfő - Ilona.
hirdetés

Emberarcú Egészségért díj 2022 – még lehet pályázni

Több mint 2 hónapja indult útjára a Teva Gyógyszergyár Zrt. Emberarcú Egészségért díj 2022 pályázata azzal a céllal, hogy olyan értékteremtő egészségügyi kezdeményezéseket ismerjen el, melyek nagyban hozzájárulnak a betegélmény javításához.

A jelentkezési időszakból már csak két hét maradt hátra, a szervezők 2022. szeptember 15-ig várják a pályázatokat. A betegek életét segítő, emberközpontú tevékenységével vagy programjával bárki csatlakozhat a már beérkezett több tucat pályázathoz!

Valamennyiünk számára megterhelő lehet akár egy kisebb betegség megélése is, ami fokozottan igaz, ha kórházi kezelés is szükségessé válik. Ilyenkor egy gesztus, egy kedves figyelmesség vagy egy vidám pillanat is nagy segítséget jelenthet az érintettek, illetve hozzátartozóik számára. Éppen ezért került kiírásra – Magyarországon idén első alkalommal – a Teva „Emberarcú Egészségért díj 2022” pályázata.

A gyógyszergyártó cég nem titkolt célja, hogy a nemzetközi példákat követve nem csak idén, de az elkövetkező években is díjazni tudja majd az alap betegellátáson túlmutató, az embert középpontba helyező egészségügyi kezdeményezéseket. Ehhez már az idei év pályázatai is inspirációt és motivációt jelenthetnek mindazoknak, akik szeretnének részt venni a betegéletút minőségi javítását célzó programokban.

Fontos, hogy a díjra pályázni csak olyan projektekkel lehet, amelyek már megvalósultak, és a 2021. január 1. és 2022. június 15. közötti időszakban is működtek. A pályamunkákat a Teva honlapján, a www.teva.hu/emberarcu-egeszsegert oldalon lehet benyújtani. A pályázati űrlap kitöltése során rövid leírásban kell ismertetni a projekt lényegét.

Forrás: Teva
Forrás: Teva

A belső zsűri értékelését követően a legjobb pályázatok közül a Teva munkavállalóinak szavazatai alapján kerül ki a 4 nyertes kezdeményezés, melyek nyereménye egyenként bruttó 1.000.000 forint. Külföldi győztesek között korábban szerepelt már csillagrendszer dekorációval büszkélkedő MRI vizsgáló, terápiás smink projekt vagy állat-asszisztált foglalkozásokat kínáló program is, de a szervezők már alig várják, hogy megismerjék a legjobb hazai kezdeményezéseket.

A pályázatok benyújtási határideje szeptember 15. éjfél, tehát már csak 2 hét van hátra a nevezési időszakból. A szervezők minden magyar magánszemélyt, civil és állami szervezetet arra buzdítanak: ha a közelmúltban megvalósítottak vagy a jelenben folytatnak olyan projekteket, melyek hozzájárulnak a betegek mindennapjainak szebbé tételéhez, ragadják meg a lehetőséget és jelentkezzenek a pályázatra!

(forrás: Teva Gyógyszergyár Zrt.)

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...