hirdetés

Első fokon felfüggesztettet kapott az ÁEK volt vezetője

Felfüggesztett börtönre ítélte öt és fél millió forintos hűtlen kezelés miatt Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) egykori vezetőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi elsőfokú, nem jogerős ítéletével.

2007-2008-ban Szilvásy István az ÁEK vezetőjeként egy céggel indokolatlanul szerződött, valamint egy főorvost indokolatlanul vett munkaviszonyba, mivel azt, ami a feladatuk volt, az intézmény dolgozói is elvégezhették volna, továbbá semmi nem támasztja alá, hogy egyáltalán végzett érdemi munkát a cég, illetve a főorvos. Mindezek ellenére az ÁEK mintegy öt és fél millió forintot kifizetett a háttérjogszabályokkal ellentétes, fiktív szerződések alapján.

"Tényleges teljesítést dokumentumok hiányában nem lehet megállapítani, ennek ellenére kifizetés történt", hangzott el a szóbeli indoklásban.

A cég feladata bérfejlesztéssel és gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tanácsadás lett volna. A közalkalmazotti jogviszonyban az ÁEK-nál dolgozó főorvosról több kórházi tanú azt mondta, hogy alig vagy éppen soha nem látta őt, holott a szerződés szerint meghatározott időt a munkahelyén kellett volna eltöltenie.

Az eljárás 2010 júniusában, a kormányváltás után néhány héttel kezdődött. Szilvásy Istvánt akkor nyomban eltávolították állásából. Az első hírek még több milliárdos visszaélésekről szóltak.

Szilvásy Istvánt egy év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte az elsőfokú bíróság. A másodrendű vádlott, aki a cég részéről aláírta a szerződést, valamint a harmadrendű vádlott, a főorvos 400-400 ezer forint pénzbüntetést kapott bűnsegédként. A vádlottak és a védők valamennyien bűncselekmény hiányában kimondott felmentésért fellebbeztek. Az ügyész ugyanakkor súlyosítást kért, álláspontja szerint az ezelőtti öt és fél milliós hűtlen kezelés miatt Szilvásy István esetében letöltendő, a másik két vádlottnál felfüggesztett szabadságvesztés lenne indokolt.

A büntetőper másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, dokumentumokkal igyekeztek bizonyítani, hogy indokoltak voltak a szerződések és történt teljesítés. Szilvásy István kedden az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: álláspontja szerint a vitatott szerződések az intézmény alapfeladatainak ellátásához szükségesek voltak. Az ÁEK éves költségvetése egyébként mintegy 28 milliárd forint volt akkoriban.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...