hirdetés

Előbb operálnák azt, aki fizet

A Kórházszövetség azt javasolja, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál is legyen lehetőség a fizetős betegek soron kívüli ellátására a várólistás műtétek esetében.

Ma pénzhiány miatt a drága és nem sürgős beavatkozások esetében a kórházak nem tudnak azonnali vagy legalább rövid időn belüli ellátást biztosítani minden betegnek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál összesített 2011-es intézményi várólisták alapján például a térd-, illetve csípőprotézisre szorulóknak egyes városokban 2019-re tudtak tavaly műtéti időpontot adni, bizonyos gerincoperációknál 4 évnél hosszabb a várakozási idő, a diagnosztikai eljárások közül pedig a CT- és MR-vizsgálatokra egy hónapnál jóval többet kell várni – közli a Világgazdaságra hivatkozva a Hír24.

Ugyanakkor az intézmények többsége az OEP által engedélyezettnél lényegesen több beavatkozást is meg tudna csinálni. A Magyar Kórházszövetség reális lehetőségnek tartja, hogy ha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Sokan ugyanis már ma sem várnak évekig egy-egy műtétre, vizsgálatra, hanem azt "megvásárolják" a magánszolgáltatóknál. Rácz Jenő, a szövetség elnöke szerint ha ez a pénz a közintézményekhez folyna be, a dolgozók is többet kereshetnének, és rövidülhetnének a várólisták azon betegeknek is, akik nem tudják finanszírozni műtétjüket.

A Semmelweis Egyetem 2007-ben alapított magánszolgáltatása, a Semmelweis Egészségügyi Kft. példája bizonyítja, hogy az ötlet nem a valóságtól elrugaszkodott. Itt az egyetemi klinikákon, saját alkalmazottakkal nyújtott fizetős szolgáltatások közül különösen az egyébként várólistás diagnosztikus vizsgálatokra nagy az igény – mondta Bajtek Gyöngyvér ügyvezető igazgató. A kft. tavaly 200 millió forint bevételt hozott, amelynek jelentős részét az egyetemnek fizették be, illetve az ellátásban részt vevők kapták – írta a Világgazdaság.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...