hirdetés

Elkezdődött a jelentkezés az AI Start 500 programra

A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos szerint az MI-alkalmazások komoly versenyelőnyt hozhatnak a kis- és közepes vállalkozásokak (kkv), mert ehhez mérhető technológiai segítség eddig csak a legnagyobb cégeknek állt a rendelkezésükre.

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra, jelentette be sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László. A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos szerint az MI-alkalmazások komoly versenyelőnyt hozhatnak a kis- és közepes vállalkozásokak (kkv), mert ehhez mérhető technológiai segítség eddig csak a legnagyobb cégeknek állt a rendelkezésükre. Az MI-stratégiának és az MI-fejlesztésekről szóló kormányhatározatoknak, valamint a belföldi techcégek partnerségének köszönhetően Magyarország előkelő helyen áll a nemzetközi felmérésekben, de ezen alkalmazások használatát vállalkozói körben még általánosabbá kell tenni, tette hozzá.

Palkovics hangsúlyozta, hogy az MI-re jól használható, biztonságos megoldások épülnek, amelyekbe érdemes beruházni. Felhasználói szinten jelentős segítség lehet a hozzáférés a strukturált közösségi adatokhoz éppúgy, mint a sokféleképp használható vállalatspecifikus fejlesztések bevezetése. 

A programot kezdeményező Peak alapító-ügyvezetője szerint a nagyvállalatok jó úton haladnak az MI-felhasználásban, a kisebb cégek viszont segítségre szorulnak. Az MI a versenyképességüket erősítheti azzal, hogy gyakorlatias, széles körben használható megoldásokat hoz létre az emberi gondolkodás és a szoftveres tudás ösztönzésével, tette hozzá Suppan Márton. A techcég vezetője közölte, hogy a regisztrációs folyamat alapján a jelentkezők értékelést kapnak az MI-felkészültségükről, emellett felhasználói tippek és oktatási anyagok is segítik majd őket. 

A kiválasztott 500 cég egy éven át ingyen használhatja a vállalati felhasználásra tervezett EchoAI platformot, és kérheti MI-ügynökök segítségét. A Peak számításai szerint a résztvevők akár ezernél is több munkaórát spórolhatnak meg az AI Start 500 segítségével.

Sajtos István innovációs igazgató szerint az MI-felhasználás létjogosultságát a vállalkozói visszajelzések is igazolják, hiszen a kisebb cégek rendre idő- és forráshiányról számolnak be. A váratlan megkeresések miatti nem tervezett kommunikáció persze nem az egyetlen kihívás, az információkeresés is sok energiát vesz el tőlük, így minden alkalmazás komoly segítség egy cég életében, ha azzal időt lehet megtakarítani, tette hozzá.

Az AI Start 500 jelentkezési határideje április 5. A pályázati felület megnyitható az aikorkep.hu oldalról, ahol ingyenes fogalom- és tudástárat, szakmai kiadványokat és eszközkeresőt is közzétettek.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...