hirdetés
2025. augusztus. 02., szombat - Lehel.
hirdetés

Egészségipar

Egyszerű, de nem veszélytelen az internetes gyógyszerrendelés

Veszélyes lehet az internetes gyógyszerrendelés – figyelmeztet a brit gyógyszerészek szövetsége.

Egy szigetországi felmérés szerint minden negyedik háziorvos praxisában előfordult már olyan beteg, aki az internetről rendelt gyógyszer okozta mellékhatásokra keresett gyógyírt. A Royal Pharmaceutical Society igazgatója, David Pruce, úgy véli, hogy egyébként sem célszerű orvosi segítség nélkül, kizárólag vény nélkül kapható készítményekkel kezelni bármely egészségi problémát, de a világháló adta hozzáférési lehetőségek további veszélyeket is rejtenek.
A szakember szerint az jelenti a legfőbb gondot, hogy a megbízható internetes forgalmazók mellett számos olyan cég is van, aki a szükséges engedélyek nélkül, a zavarosban halászva próbál hasznot húzni az illegális gyógyszerforgalmazásból. A tájékozódás megkönnyítésére a gyógyszerészek szövetsége feltűnő logóval jelöli azokat az oldalakat, melyekről biztonsággal vásárolhatnak a betegek.
Emellett azt javasolják, hogy a fogyasztók egyéb módon is igyekezzenek meggyőződni arról, hogy valóban biztonságos helyről szerzik be gyógyszereiket. Ide tartozik, hogy a honlapon szerepelnie kell az oldalt működtető gyógyszerész(ek) regisztrációs státuszának, valamint a háttért biztosító gyógyszertár nevének és címének. Különös óvatosságra intenek azon oldalak esetében, ahol azzal csábítják a leendő vásárlókat, hogy recept nélkül is hozzájuthatnak olyan gyógyszerekhez, melyek egyébként csak vényre kaphatók. A regisztrált virtuális gyógyszertárakat onnan is fel lehet ismerni, hogy a megrendelés elfogadása előtt kérdésekkel győződnek meg arról, hogy a kért készítmény valóban megfelel-e az adott beteg bajának orvoslására.
A kezdeményezésről hírt adó Medical News Today oldal arról számol be, hogy a gyógyszerészek szakmai szövetsége a háziorvosok lapjában tájékoztatta mindezekről az érintetteket, ezen kívül a betegek számára is összeállított egy hasonló tartalmú brosúrát.

Dr. Simonfalvi Ildikó

cimkék

Könyveink

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...