hirdetés
2025. július. 10., csütörtök - Amália.
hirdetés

Egyre több egészségügyi dolgozó kell

Vízvári László Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet (ETI) főigazgatója szerint az egészségügyi dolgozók hivatástudata jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügy működik. A munkaerőhiánytól és a munkakörülményektől függetlenül szerencsére ilyen hivatástudatú emberek mindig lesznek - jelentette ki a hétvégén megrendezett Országos Egészségügyi Állásbörzén.

A rendezvény célja az volt, hogy "ezeknek a hivatástudattal bíró embereknek a körét kiterjesszék azáltal, hogy megismertetik az egészségügyi szakmákat".

A főigazgató elmondta, a cél a magyar állások betöltése. A rendezvényen éppen ezért csak magyarországi egészségügyi szervezetek és cégek képviseltették magukat. Magyarországon egyre több egészségügyi dolgozóra van szükség, ehhez viszont "fel kell venni a kesztyűt" a külföldre csábítókkal szemben.

Meggazdagodást nem, biztos jövedelmet és biztos hivatást kínálnak – mondta Vízvári László, hozzáfűzve: bízik benne, hogy pár éven belül többet tudnak majd kínálni, mint amit a közalkalmazotti lét ad, de ehhez előbb a gazdaságnak kell változnia.

Az ETI főigazgatója sikeresnek nevezte a börzét, mivel számos érdeklődő volt, akik közül többen már önéletrajzokkal érkeztek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy több ilyen rendezvényre lenne még szükség, hogy tudják Magyarországon is számos elhelyezkedési lehetőség van.

Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, a teljes egészségügyet, köztük a mentőszolgálatot is érinti a fluktuáció, számos munkahely nincs betöltve, de ebbe nem szabad belenyugodni.

Az állásbörze remek alkalmat nyújt arra, hogy a szervezetek nyissanak az emberek felé, és ezáltal megmutassák, hogy a médiában hallható negatívumok mellett a munka szépségén felül még számos pozitív eleme van ezeknek a szakmáknak.

Mártai István kiemelte, hogy az ő munkájukat nagyban befolyásolja, hogy amíg kiérnek egy sérülthez, mi történik vele, hogyan segítenek állapotán. Ezért a mentőszolgálatnak kötelessége minden lehetséges fórumon minél szélesebb körben megismertetni az elsősegélynyújtás módját és hangsúlyozni annak fontosságát – tette hozzá.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...