hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Egészségtelen életmód – több egészségügyi hozzájárulás?

Az egészségügy egyre növekvő költségeit figyelembe véve súlyosabb anyagi terheket kellene kiróni a túlsúlyosokra vagy az extrém sportokat űzőkre – javasolja egy német kereszténydemokrata képviselő.

Marco Wanderwitz, a Németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselője szerint „logikus, hogy a tudatosan egészségtelen életmódot folytató emberek anyagi szempontból is felelősséget vállaljanak”.

A Bild című napilap csütörtöki száma idézi Wanderwitzet, aki azt is elmondja, hogy a brémai Jacobs Egyetem egyik nyilvánosságra nem hozott tanulmánya szerint a németek többsége támogatja az ötletet: az egészségtelen életmódot élők járuljanak hozzá nagyobb mértékben az egészségügy költségvetéséhez.
Adele Diederich, a tanulmány vezetője elmondta: a biztosítottak többsége szerint az egészségtelen életmódot élőknek többet kellene fizetniük.

Jürgen Wasem, az egészségügy gazdasági kérdéseivel foglalkozó szakember úgy véli, növelni kellene az egészségre káros fogyasztási cikkek adóját. Példaként nevezte meg az alkoholt, a csokoládét és az extrém sportokhoz szükséges eszközöket. Wasem szerint az ezekből származó többletbevételek egy része az egészségügyi rendszerbe folyhatna be.
Az elmúlt években már többször javasolták, hogy növeljék az egészségtelen életmódot élő vagy extrém sportokat űző emberek betegbiztosítási járulékát. Ezek a javaslatok azonban eddig nem érték el a szükséges támogató többséget.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink