hirdetés
2025. június. 18., szerda - Arnold, Levente.
hirdetés

Drágább a kórházi parkolás, mint a repülőtéri

A Magyar Nemzet szerint míg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 5 órás parkolásért 4000 forintot kell fizetni, akad kórház, ahol ugyanezért 8500 forintot kérnek.

A napokban bejárta a Facebookot egy kórházi parkolással összefüggésben megosztott történet, amelyből kiderült: Debrecenben néhány órás autós kórházi tartózkodásért nem kevesebb mint 5800 forintot fizettek. A felháborodást csak fokozta, hogy a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet sürgősségi osztályára bevitt 90 éves asszonyt órákon keresztül – délután háromtól este nyolcig – senki nem vizsgálta meg, miközben a beteg folyamatosan hányt. Igaz, az utóbbi hónapokban napvilágot látott esetek alapján sürgősségi osztályon ötórányi várakozás nem is tűnik hosszúnak – főként a kórházak szakemberhiánya és túlterheltsége miatt. Ugyanakkor a pofátlanul magas parkolási díjakat bizonyára lehetne csökkenteni.

Mint megtudtuk, Debrecenben, a klinika területén jelenleg a parkolás első fél órája díjmentes, azonban a betegeknek a második fél óra 400 forintba, majd minden további 30 perc további 600 forintba kerül.

Míg Ferihegyen a terminálnál 30 perc kerül 900 forintba, 2 óráért pedig 2200 forintot kell fizetni, addig a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház területén akár közel duplájába is kerülhet a parkolás. Az intézmény honlapja szerint az első fél óra ingyenes, a második fél óra 500 forint, majd minden megkezdett 30 perc 1000 forintba kerül. Tehát míg a reptéren a díjszabás alapján 4000 forintot kérnek öt óráért, ugyanezért Győrben 8500 forintot kell fizetni. Ami pedig igazán felháborító, hogy ha elvész vagy megrongálódik a parkolójegy, akkor 20 ezer forint (!) pótdíjat kell fizetni.

A teljes információ

(forrás: Magyar Nemzet)

cimkék

Könyveink

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...