hirdetés

Demonstráció az újpesti kórházért (Bővítve!)

Lokálpatrióta demonstrációt szervez az MSZP az újpesti Károlyi Sándor Kórház ágyszámának tervezett csökkentése miatt. A Fidesz szerint a szocialistáknak inkább bocsánatot kellene kérniük.

Trippon Norbert, az ellenzéki párt IV. kerületi frakciójának vezetője, az MSZP budapesti szervezetének ügyvezető alelnöke keddi, fővárosi sajtótájékoztatóján közölte: tudomásuk szerint május 1-jével bezárják a traumatológiai és neurológiai osztályt az újpesti intézményben, összesen pedig 190 aktív ágyat akarnak megszüntetni.

Havas Szófia, a szocialista párt fővárosi képviselője úgy véli, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár és a Fidesz egészségpolitikája életveszélyessé vált a betegellátás szempontjából. Hozzátette: sem racionálisan működő intézményműködtetést, sem racionális feladatelosztást nem lát.

A szocialista egészségpolitikus bírálta, hogy további pénzeket vonnának ki a gyógyszerkasszából, nem tudni, mi lesz az intézmények sorsa, s azok vezetői is bizonytalanságban vannak. Megjegyezte, hogy mindeközben a kórházak adósságállománya rohamosan nő. Havas Szófia kifogásolta azt is, hogy az idén az ágazatból csaknem 300 milliárd forintot vontak ki, amelyből 100 milliárdot korábban az önkormányzatok biztosítottak, az állami kézbe adás után viszont az állam nem tette be ezt a forrást. A fővárosi ellenzéki képviselő leszögezte: az állami kézbe adás mögött csak ingatlanszerzési lehetőséget és a központosított közbeszerzések megszerzését látja.

A Fidesz újpesti szervezete szerint a Károlyi Sándor Kórház nehéz helyzetéért a szocialistákat, "nem kis mértékben személyesen Havas Szófiát és Trippon Norbertet terheli a felelősség".

Bartók Béla, a párt újpesti elnöke kedden, az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva azt közölte, "ismét bebizonyosodott a régi igazság, hogy a tettesek mindig visszatérnek a tett színhelyére", majd leszögezte: erre a szocialisták egyetlen oka a bocsánatkérés lenne. Mint írta, Havas Szófia a fővárost irányító szocialisták egészségpolitikusaként részese volt annak, hogy bezárták a Szülőotthont, megszüntették az urológiai osztályt és jelentős ágyszámcsökkentést hajtottak végre 2007-ben. A fővárosi szocialista képviselő semmit nem tett akkor, amikor a Károlyi kórházra terhelt kötelező feladatok ellenértékét sem a fenntartó Fővárosi Önkormányzat, sem az egészségbiztosítási pénztár nem fizette meg az intézménynek, s amikor ennek következtében a kórház több mint félmilliárd forintos adósságot halmozott fel. Kitért arra is, hogy Trippon Norbert, az MSZP újpesti frakciójának vezetője és a kerületi szocialisták, ameddig azt tehették, folyamatosan megakadályozták, hogy Újpest önkormányzata átvehesse a szakrendelőt, az intézmény megújulhasson, és ezzel a kórház üzemelése biztosabb alapokra kerülhessen. A szocialisták a csőd szélére vitték a Károlyi kórházat” – szögezte le az újpesti pártelnök, hozzátéve: a kormány, a főváros és Újpest önkormányzatának, fővárosi és parlamenti képviselőinek sorozatos erőfeszítései révén az intézmény megmenekül a bezárástól.

A tízezer lakosra jutó működő kórházi ágyak száma

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...