hirdetés

Cserbenhagyás és meglepetés

Azt tartjuk, amit megígértünk – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán a Népszava kérdésére, hogy lát-e esélyt a mentők fizetésének emelésére.

Az egészségügyért felelős államtitkár a Népszavának hozzátette: a kormány elkötelezett az egészségügy helyzetének javításában, de ha néhányan szeretnék lerombolni az ágazat és az érdekképviseletek másfél éves munkáját, azzal ő nem tud mit kezdeni. A mentődolgozók jövedelme 26 hónap alatt, négy lépcsőben 67 százalékkal emelkedik. Emelkedni fog az alapbér, és erre még nagyjából 43 százaléknyi egyéb bérelem – túlmunkadíjak, készenléti és egyéb pótlékok – rakódnak. A mentőszolgálat költségvetése 2010-ben 22,5 milliárd forint volt, az idei pedig már 40 milliárd forint. A szerdai demonstrációra utalva azt mondta: nem kellene ilyen akciókkal lerombolni az eredményeket.

Közben akad azért jó hír is az ágazatban: idén és jövőre 130-130 ezer forint többletet kapnak a háziorvosi praxisok. A juttatásról szerdán döntött a kormány – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán és Rétvári Bence, a humán tárca parlamenti államtitkára csütörtökön.

Az intézkedés váratlanul érte még a háziorvosokat is, Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ, Alapellátó Orvosok Országos Szövetségnek vezetője azt mondta: jó a hír. Szerinte még ezzel a többlettel együtt is marad különbség a kórházi szakorvosok és a háziorvosok jövedelme között. Mint mondta: ahhoz, hogy a csaknem 300 praxis ne maradjon üres, a finanszírozásról el kell tudni hinni, hogy az elég a működtetésre és az orvos megélhetésére is.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...