Botrányos kórházigazgatói kinevezések Budapesten
Döntött három fővárosi kórház főigazgatójának kinevezéséről a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön. Ennek értelmében az Egyesített Szent István- és Szent László-kórházat Radnai Zoltán, a Nyírő Gyula-kórházat Vadnai Mariann, a Bajcsy-Zsilinszky-kórházat pedig Kálmán Zoltán vezeti. Az MSZP és az SZDSZ két jelöltet az egészségügyi és a pályázatok elbírálására létrehozott ad hoc bizottság javaslata ellenére szavazta meg.A Nyírő Gyula-kórház esetében az egészségügyi és az ad hoc bizottság is arról számolt be, hogy nincs a kiírásnak megfelelő jelölt, ezért azt javasolták, hogy legyen eredménytelen a pályázat és 2010. december 31-ig a jelenlegi főigazgató maradjon a poszton. Az MSZP és az SZDSZ ennek ellenére megszavazta Vadnai Mariann kinevezését.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet posztjára három pályázat érkezett. Az egészségügyi bizottság és a szakmai elbíráló testület Vályi-Nagy Istvánét tartotta a legjobbnak, Trombitás Zoltánét a második helyre sorolta, Kálmán Sándorét pedig érvénytelenítette, miután nem volt meg az előírt öt éves vezetői gyakorlata.






















