hirdetés

Börtönt szabtak ki a petesejt-exportáló orvosokra

Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélt a román legfelső bíróság több orvost, akiket illegális petesejt-kereskedelem miatt találtak vétkesnek - közölte a Mediafax hírügynökség.

A bukaresti Sabyc magánkórház "gyermekgyárként" működött 2009-ben, amikor az ügyészek lecsaptak a vádlottakra, és letartóztatták őket. Az ügy fő vádlottja Harry Mironescu nőgyógyász volt, aki a magánkórház vezetője volt egyben. A vádirat szerint bűnszövetkezetet hozott létre, amely illegális petesejt-kereskedelemmel foglalkozott, és ebből a tevékenységből komoly pénzösszegre tett szert.

A magánkórház fő tevékenysége az volt, hogy 18 és 30 év közötti egyszerű és tanulatlan romániai nőktől petesejteket vásároltak, majd azokat meddő izraeli és német nőkbe ültették be, hogy ez utóbbiak gyereket vállalhassanak.

A petesejtdonorok 200-250, esetenként 800-1000 eurót kaptak, a Németországban és Izraelben élő női ügyfelek a mesterséges megtermékenyítésért 10-15 ezer eurót is fizettek a magánkórháznak, amelyet egy izraeli orvos család alapított.

A kórház vezetőjén kívül Natan Lewit és Genia Ziskind orvosokat is három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, akárcsak Yair Miront, a kórház vezetőjének fiát, valamint Cecilia Borzát, aki az orvosok és a páciensek elszállásolását, valamint a műtétek előkészítésével kapcsolatos formaságokat intézte.

A per több mint négy és fél éven át tartott. Első fokon a vádlottakat öt év letöltendő szabadságvesztéssel sújtották, másodfokon a Bukaresti Ítélőtábla három évre enyhítette a büntetésüket, a legfelső bíróság most ez utóbbi ítéletet hagyta helyben.

A román törvények tiltják az anyagi ellenszolgáltatásért történő petesejt-adományozást.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...