hirdetés

Azonnali védelmet ígér egy új oltási eljárás

Forradalmasíthatja az emberiség betegségekhez való viszonyát egy áttörést jelentő új vakcinálási módszer, amely azonnali immunitást nyújt - jelentették be amerikai kutatók.

Közleményük szerint az új megközelítés lehetővé teszi, hogy vírusok, baktériumok, toxinok, sőt akár rákos sejtek ellen az embereknek spontán védelmet adjon. A jelenlegi védőoltások hatékonyságának kialakulásához napok vagy hetek kellenek.
A kaliforniai székhelyű Scripps Kutatóintézetben kifejlesztett eljárásnál a kétlépcsős folyamat specifikus sejteket vesz célba, és "univerzális" immunválaszt vált ki. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmány szerzői szerint a kémiai alapokon nyugvó módszer - ellentétben a hagyományos biológiai megközelítéssel - válaszol a vakcinafejlesztések során felmerült kihívásokra.
"Megközelítésünk eltér a hagyományos oltási megközelítéstől annyiban, hogy amikor megtervezünk egy antitestillesztő vegyületet, pontosan tudjuk, hogy az mivel lép majd kölcsönhatásba" - mondta Carlos Barbas kutatásvezető.
A vizsgálatokban egereknek fecskendeztek be kémiai antitestet, hogy programozott reakciót váltsanak ki, valamint egy "illesztőnek" nevezett vegyületet, amely felismeri a célsejteket. Ha a két lépés összehangoltan zajlik, a szervezet azonnali immunválaszt ad.
"A vakcinánkban lévő antitestek mindaddig tétlenül keringenek, amíg nem kapnak utasítást testre szabott kis molekuláktól, hogy lépjenek fel egy meghatározott célpont ellen" - magyarázta a működési mechanizmust Barbas.
A módszer előnye, hogy az ugrásra készen várakozó antitestek azonnal működésbe léphetnek, amint az aktiválásukhoz szükséges vegyületet injekció vagy pirula formájában bejuttatják a szervezetbe. Barbas kiemelte, hogy eljárásuk egyaránt alkalmazható rákos sejtek, vírusok vagy akár olyan méreganyagok ellen is, mint a bioterrorizmusnál használt antrax.
"Fontosságának legjobb példája a HIV-vírus lehet. A mostani vakcinákban sok antitest képződik a HIV ellen, ám legtöbbje nem képes megcélozni a vírus aktív részét" - tette hozzá a kutatásvezető.
A világ egyik legnagyobb magántulajdonú orvosbiológiai szervezetében elért eredményt eddig csak melanómás és vastagbélrákos egereken tesztelték. Egy amerikai gyógyszergyártó óriáscég jelenleg három klinikai vizsgálatot folytat az új megközelítéssel bizonyos ráktípusok és a diabétesz ellen.


MTI/AFP

cimkék

Könyveink

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...