hirdetés

Az SBO műtőit használnák Szentesen, de van egy kis bökkenő

A műtőt jelenleg raktárként használják, és kivitelezhetetlen, hogy a jövőben itt műtsenek, idézi a Népszava a térség országgyűlési képviselőjét.

Pénteken is folytatódott a szentesi Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum körül kialakult adok-kapok, miután Takács Péter egészségügyi államtitkár bejelentette, az országos tisztifőorvos vizsgálata nyomán a sebészeti osztály a sürgősségi melletti műtőket fogja használni, amelyek eddig kihasználatlanok voltak. A terület országgyűlési képviselője, a DK-s Varga Ferenc szerint viszont a megoldás sántít, a műtőket ugyanis jelenleg raktárként használják – írja a Népszava.

Takács, aki korábban elismerte, hogy Magyarék látogatása nyomán értesült a szentesi kórházban uralkodó viszonyokról, posztjában azt írta, hogy az elrendelt vizsgálat nyomán mostantól a 2021-ben több mint 1 milliárd forintból teljeskörűen felújított sürgősségi osztályt melletti, „korszerű légtechnikával felszerelt műtőket” fogja használni a sebészeti osztály. „Az új műtők kapacitása ezt el fogja bírni, hiszen eddig szinte kihasználatlanok voltak!” – tette hozzá.

Takács szerint a fenntartó Szegedi Tudományos Egyetem egy két éve elfogadott klímatelepítési terv szerint halad az egészségügyi terek klimatizálásával, évente közel 200 millió forintot fordítanak erre, és Szentesen az áramhálózat fejlesztése is tervben van, ami előfeltétele a klimatizálás bővítésének. Takács felrótta Magyaréknak, hogy a megvalósult felújításokról nem számoltak be, vélhetően ennek nyomatékosítására egy klímaberendezésről és egy fogászati kezelőegységről készült képet is megosztott.

Erre a bejelentésre reagált aztán péntek délután Varga Ferenc, a térség DK-s országgyűlési képviselője, aki szerint Takács posztja sántít, első körben például azért, mert ezt a műtőt jelenleg raktárként használják, és kivitelezhetetlen, hogy a jövőben itt műtsenek. „Nyilván eddig poénból műtöttek a 30-40 fokos műtőkben az orvosok!” – tette hozzá Varga, aki szerint az is probléma, hogy a műtőben található zsilipeket másra használják, az oxigénkiállások pedig áprilisban lettek felülvizsgálva, 60 napos ideiglenes használati engedély van rájuk, ami hamarosan lejár.

Varga szerint ráadásul a sebészeti osztálytól több száz méterre lévő műtőbe csak a trauma ambulancia váróján keresztül lehet bevinni a betegeket, azaz várakozó betegeken között kellene a műtétre váró betegeket bevinni, majd a műtét után ugyanitt kellene visszavinni őket. Ehhez a beteghordók segítsége is kellene, ők azonban Varga szerint már most is túl vannak terhelve. Varga azt mondta, Takácsnak arra kellene pénzt kérnie a kormánytól, hogy felújítsák a sebészeti osztályon a műtőt.

Takács azután rendelt el vizsgálatot a szentesi kórház ügyében, hogy Magyar Péter és Kulja András 30 fokos műtőkről számoltak be egy videóban.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...