hirdetés

Az orvostársadalom örül a hálapénz eltörlésének

A MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, Szíjjártó László kendőzetlenül mondta el a véleményét a hálapénzről a nalunkujszo.com-nak.

–  Nyilván hallott a győri esetről: a gyanú szerint egy osztályvezető főorvos fogadott el hálapénzt több betegétől. A MOK-ot ilyenkor külön értesítik, vagy a híradásokból jut információhoz az orvosi kamara is, ahogy mindenki más? 

– Nem értesítenek külön, de hallottam, tudok az ügyről. Ugyanúgy jutunk információkhoz, ahogy egyébként az emberek, de MOK tisztségviselőként kértem tájékoztatást a Petz-kórháztól: mi történt, kiről van szó, satöbbi. 

– Országosan ugyan nem ez az első eset, de Győr-Moson-Sopron megyében igen. Pontosabban kérdezem: a MOK tud más esetről? (Ugyanezt a kérdeztük a kórházi főigazgatóságtól is, de egy hete nem kapunk választ a kérdéseinkre – a szerk.) 

– Ilyen esetben a büntetőeljárástól függetlenül egy etikai vizsgálatot is kell indítanunk hivatalból a MOK saját hatáskörében. Eddig ilyenről a megyében nincs tudomásom.  

Egy etikai vizsgálatnak mégis mi a tétje: kizárhatnak egy ilyenért – nyilván ha be is bizonyosodik a gyanú – egy orvost? 

– Megrovástól pénzbírságon át a kizárásig széles a paletta. Egy ilyen ügy eredményezhet kizárást, de tudni kell, hogy az valójában felfüggesztést jelent, mert két évre szól. A büntetőeljárás sokkal súlyosabb dolog, az börtönbüntetéssel járhat. 

Kamarai elnökként, praktizáló orvosként és persze magánemberként mi a véleménye kollégája cselekedetéről – ha megint csak feltételezzük a gyanú alaposságát? 

– A paraszolvencia minden formája káros és elítélendő. Eltörlését az orvostársadalom nagy része elfogadta, s azt is merem állítani, hogy örült neki. Egy felmérés szerint ugyanakkor húsz százalékban még mindig jelen van. Nem szabad engedni ezt, s büntetni is muszáj azokat, akik a törvényt megszegik. Márpedig a hálapénz elfogadása, s pláne kierőszakolása annak minősül.

A teljes interjút a nalunkujszo.com közli.

(forrás: nalunkujszo.com)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...