hirdetés

Az MSZP a megyei közgyűlések rendkívüli összehívását kezdeményezi (frissítve)

Az MSZP a megyei közgyűlések rendkívüli összehívását kezdeményezi az önkormányzati vagyontárgyak tervezett állami kézbe adása miatt.

Lukács Zoltán országgyűlési képviselő szerdai, a Belügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: minden megyében törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeznek a kormányhivataloknál, hogy kiderüljön: a megyei elnökök túllépték-e hatáskörüket a megállapodások aláírással. Az ellenzéki politikus szerint a vagyonátadásra nem volt felhatalmazása a megyei elnököknek, hiszen a kérdésben a közgyűlések nem is hoztak határozatot.

Mint mondta, az Orbán Viktor kormányfő és a megyei közgyűlési elnökök közötti megállapodás "újabb lépcsője az önkormányzatiság felszámolásának", továbbá a megyei elnökök az aláírással megsértették az alkotmányt, valamint az önkormányzati és az államháztartásról szóló törvényt.

A megyei szocialista politikusok kezdeményezni fogják azt is, hogy készüljön vagyonleltár az egyes megyék vagyonáról "jelen értéken", és ezt is hozzák nyilvánosságra.

Lukács Zoltán úgy látja: a megyei elnökök egész egyszerűen lemondtak a megyei önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokról és vagyontárgyakról annak a fejében, hogy tartozásaikat, hiteleiket "valamilyen szinten" átvállalja az állam. A megyék tartozásainak és hiteleinek összessége sokkal kisebb összeg, mint amit a vagyonuk jelent. Jelezte: ezer milliárd fölé becsülik az átadandó önkormányzati vagyont, míg az adósság mintegy 180 milliárd forint.

Az ellenzéki képviselő arról is beszélt, tudomása szerint a fővárosban is voltak már "ilyen típusú jelzések és tárgyalások" az ingatlanátadásokról, ám ott ezt a lépést "komoly politikai ellentétek" hátráltatják.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...