Az egészséges biztosított nem jó beteg

„A vállalatok cafeteria keretük év végi tervezésénél kevésbé gondolhatnak arra, hogy dolgozóikról ilyen módon is gondoskodjanak, amikor gyakran a túlélésért küzdenek. A lakossági szerződők sem érzik úgy, hogy a megszokottnál többet kellene költeniük a váratlan egészségi helyzetekre. Az egészségbiztosításokat általában drágállják, a rendszeres díjfizetést többnyire ablakon kidobott pénznek tartják. Bár egyre kevésbé igaz, de még mindig úgy gondolják, egy ad hoc betegségi helyzetet szükség esetén olcsóbban, zsebből, hálapénzzel is meg tudnak oldani.”

A biztosítók kínálata sem csábítóan sokszínű, amit a szolgáltatói oldal fejletlenségével magyaráz:

„A piaci hasonlóságok fő oka, hogy egyetlen biztosító sem szánta el magát arra, hogy önálló ellátó hálózatot hozzon létre, hiszen ez nem lenne gazdaságos. A szervezett szolgáltatói kínálat pedig egyelőre szűkös, ezért nem véletlen, hogy többen is a Medicoverrel mint egészségügyi szolgáltatóval szerződtünk, hiszen jelenleg ez az egyetlen, franchise-szerű rendszerben működő, saját ellátó egységekkel is rendelkező országos lefedettséget biztosító hálózat. A biztosítási fedezet szempontjából is hasonló szolgáltatást nyújtanak a piaci szereplők, a járóbeteg-ellátásra, diagnosztikára koncentrálnak. Egy-két esetben megjelenik már egyéni szinten is a fekvőbeteg-ellátás, ez azonban rendkívül drágává teszi a biztosítást, emellett nincs is olyan magánszolgáltató, amelyik a fekvőbeteg-ellátás teljes skáláját tudná nyújtani. A létezők nagyon koncentráltak, országos lefedettséget nem biztosítanak, és az ellátások köre nem teljes körű. Például egy nyitott mellkasi műtétet egyetlen magánszolgáltató sem vállal.”
A kulcskérdés tehát az állami egészségügyi szolgáltatásainak „megnyitása” a magánbiztosítók számára, aminek számos feltétele között egy ritkán emlegetett szempontot is felhoz.

„Először is egy megfelelő jogi környezetre van szükség, amely tisztázza, hogy a kórházak és a biztosítók milyen módon szerződnek egymással.” Ez azért sem egyszerű, mert az állami kórházaknak úgy kellene viszonylag magas követelményeknek megfelelniük, hogy rövid távon ebből nem lenne számottevő bevételük. Ahogy Juhos András magyarázza: „A biztosítás nem kötelező, kockázatelbírálással kezdődik, mielőtt a biztosító befogadja a szerződést. Akivel a biztosítók szerződést kötnek, az jó eséllyel egészséges, és 1-3 évig az is marad. Ők nem tipikusan azok, akik ma kórházban fekszenek. A biztosítók jelenleg nem tömegével kötik ezeket a biztosításokat, ezért viszonylag kicsi az a sokaság, amelyet az állami tulajdonú szolgáltatók számára fel tudunk ajánlani. Egy állami kórház tevékenységének finanszírozásában ezért a biztosítók nagyon kis arányt képviselnének. Ugyanezért kvótát sem kötnének le a biztosítók, mert a kezdeti kihasználtsághoz képest ez részükről járna aránytalanul nagy befektetéssel – olvasható a portfolio.hu-n.