hirdetés

Az eddigieknél előbb érkezhet a mentő

Az eddigieknél gyorsabban érkezhet a mentő – derül ki az Országos Mentőszolgálatnak a Népszava birtokába került belső utasításából.

A Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezet igazgatója levelében arról tájékoztatja a munkatársait, hogy építve a 2025-ben futott pilot tapasztalataira bevezetik a „dinamikus mentést”. Ennek lényege, hogy a gyors, de szállításra nem alkalmas egységek (motorral, kerékpárral, vagy személyautóval közlekedő szakemberek) nem a mentőállomáson várják a riasztást, hanem az úgynevezett „járőrkörökön” mozognak. A mentésirányítás látja, hogy éppen hol tartanak, így mindig a legközelebb lévőt tudja riasztani.

Ám mielőtt a helyszínre megérkezik a mentőautó is, addig is megkezdődhet a páciens ellátása.

A lap érdeklődésére Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója azt írta: hogy a „gyors reagálású” mentőegységek szolgálatba állításával a budapesti mentőkapacitást erősítik. A „cirkáló mentők” nem váltják ki a klasszikus, betegszállításra is alkalmas mentőegységeket (sok esetben a beteg elszállítására nincs is szükség), de lehetővé teszik a gyorsabb segítségnyújtást. A múlt évben ezek az egységek 1738 feladatot láttak el a fővárosban és környékén. Ilyen mentőegységeket a világ számos országában használnak. A hazai megoldásban az az újdonság, hogy az állomáson várják a riasztást, hanem azokon az útvonalakon mozognak, amelyeken a korábbi adatok és tapasztalatok alapján várható baleset.

A mozgásban levő egységek riasztása bizonyosan megspórolja a kivonulási idő egy-két percét, de ha jól sikerül megválasztani a “járőr” útvonalat, akár jelentősebb időnyereséget is hozhat. 

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...