hirdetés

Az államnál maradt a főváros tízmilliárd forintja

Mire megérkezik a pénz, az Index szerint  elképzelhető, hogy az önkormányzati szakrendelők küszöbön álló államosítása után már nem lehet rájuk elkölteni.

Lépéskényszerbe került Budapest, miután nyilvánosságra került, hogy a kormány a korábbi évek gyakorlatától eltérően tavaly nem utalta át a fővárosnak járó, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztését célzó, 2022-re esedékes támogatási összeget. Nem kevés pénzről van szó, 10 milliárd forintról. A kormányzat által „átütemezésnek” nevezett forrásvisszatartás miatt tervezett beruházások csúszhatnak meg, írja a lap.

A kormány és a főváros még 2019 végén kötött megállapodást, amiben lefektették, hogy milyen feltételek teljesülése esetén támogatja Budapest a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, illetve az atlétikai stadion megépítését. Az elfogadott feltételek között egyebek mellett az is szerepelt, hogy a 2024-ig terjedő önkormányzati ciklusra a kormány 50 milliárd forinttal kiegészíti az Egészséges Budapest programot (EBP). 2020-ban és 2021-ben még jól működött a rendszer, a kormány és a kerületek közösen határozták meg a fejlesztési célokat, és a pénz is megérkezett hozzá. Az ezt lehetővé tevő állami források rendszere azonban mindig is átláthatatlan volt, és úgy tűnik, igény sincs ennek megváltoztatására, hiszen a kormány nem járult hozzá az Egészséges Budapest program fejlesztését koordináló nonprofit gazdasági társaság megalakításához. Így a Pénzügyminisztériumnál, az EMMI-nél, illetve utóbbi megszűnésével már a Belügyminisztériumnál kell felvilágosítást kérni ahhoz, hogy kiderüljön, melyik intézmény mire kapott támogatást, hol tartanak az egyes fejlesztések.

2021-ben már kezdett körvonalazódni az elakadás, mert csak az atlétikai világbajnokság megvétózásának fővárosi belengetésére, év vége felé érkezett meg az akkori 10 milliárd. A bizonytalanság miatt a kerületek egészségügyi fejlesztései csúsznak, hisz a jelenlegi energiaválság sújtotta körülmények között önerőből képtelenek jelentősebb fejlesztést finanszírozni, az állami forrás késlekedése egyaránt fáj kormánypárti és ellenzéki vezetésű kerületeknek.

Az sem vigasztalja őket, hogy itt feltehetően nem kormányzati „trükközés”, hanem a Magyarországnak járó uniós kifizetésekért folytatott harc állhat a pénzvisszatartás hátterében. A rendszer átláthatatlansága, illetve a bejelentett strukturális változtatások miatt számos kérdés merülhet fel. Nehéz például megállapítani, hogy a józsefvárosi szakrendelő bővítésének tervét miért függesztették fel, és miért adták oda a ferencvárosi új szakrendelő megépítésére szánt, teljes ciklusra meghatározott forrást már előre a IX. kerületnek (egyelőre a támogatási szerződés megkötése formájában).

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Index)

cimkék

EBP
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...