hirdetés

Átadták a Mazsihisz Szeretetkórház felújított épületszárnyát

Átadták a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) fenntartásában működő Szeretetkórház Reichmann-szárnyát, új laboratóriumát és gyógyszertárát Budapesten.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: nemcsak a megújult épületrész ad okot az ünneplésre, hanem az is, hogy a kormány és a történelmi egyházak közötti együttműködés "ilyen csodálatos eredményekhez vezet". Hozzátette: az együttműködés gyümölcseit nemcsak az adott vallási közösségek élvezhetik, hiszen az egyházi kórházak, így a Mazsihisz Szeretetkórház is kiveszi részét a területi ellátásból. Az államititkár köszönetet mondott a kórház vezetésének a covid-betegek ellátásáért, és kiemelte a kórház részvételét a nemzeti oltási programban.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke felidézte: a Reichmann-szárnyat 37 éve adták át a kanadai Reichmann-család és más adományozók jóvoltából. Az addigi, eredetileg nem kórháznak épült, az 50-es évek államosításai után kényszerből kórházzá alakított épületet, a kor akkori követelményeinek megfelelően kialakított bővítés tette elviselhetővé a betegeknek. Emlékeztetett: a kormány 2017-ben döntött arról, hogy jelentős forrást biztosít az egyházi kórházak rekonstrukciójára, az egyházi kórházak fenntartói és vezetői pedig közösen kialakították azt az ellátási struktúrát, amely lefedi szinte az összes orvosi ellátási területet. Azóta az intézmény a felhasznált forrásokkal "rendben és pontosan elszámolt" - mondta, hozzátéve, a projekt befejezéséhez még körülbelül két és fél milliárd forintra számítanak, meglátása szerint joggal, hiszen a kormány a nehéz gazdasági környezetben is be kívánja fejezi a megkezdett beruházásokat. "Mi pedig ígérjük, hogy minden fillért a betegek ellátásra fogunk fordítani" – fogalmazott a Mazsihisz elnöke.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta: az elmúlt két évben, a koronavírus-járvány idején a Mazsihisz Szeretetkórház bebizonyította, hogy dolgozói mindent megtesznek betegeik lehető legszakszerűbb ellátásáért. Jelezte, hogy a beruházás a pandémia nehézségei ellenére is folyamatosan zajlott, és megköszönte a tervezők, a kivitelezők, a dolgozók munkáját és a betegek türelmét. Azt is mondta: a korszerű, új szárny a benne dolgozók "szeretetteli tevékenységével" lesz teljes.

Moran Birman, Izrael budapesti nagykövetének helyettese szerint szívet melengető érzés látni a magyar kormány és a Mazsihisz erőfeszítését a kórház felújításáért, és ennek még nagyobb a jelentősége, tudván, hogy ez az egyetlen fennmaradt szeretetkórház Közép-Európában. A mai napig élnek Magyarországon holokauszt-túlélők, akiknek egészégét és jóllétét a lehető legtovább kell ápolni és védeni  emelte ki, megköszönve a kórház munkatásainak az értük végzett munkáját.

Shemesh Assaf, a Szeretetkórház főigazgatója arról beszélt: egy kórház úgy működik, mint egy emberi test, és a szeretetkórház jelenleg "egészséges és stabil". Ez pedig annak köszönhető, hogy  munkatársai a jó és rossz időkben egyaránt helytálltak.

A beruházás összesen 1055 négyzetméteren és 5 szinten valósult meg. Az eddigi kapacitás 39 ággyal, egy 200 négyzetméteres, új intézeti gyógyszertárral, valamint egyéb kiszolgáló egységekkel bővült. A kialakított, egy-, illetve kétágyas, akadálymentesített  kórtermekben saját fürdőszoba, televízió és légkondicionáló berendezés található. Az új, központi laboratórium önálló épületben kapott helyet 205 négyzetméteren.

A Mazsihisz Szeretetkórház megújult épületrésze. A kórház teljes felújítására a kormány 4,8 milliárd forintot biztosított. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A Mazsihisz Szeretetkórház megújult épületrésze. A kórház teljes felújítására a kormány 4,8 milliárd forintot biztosított. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...