hirdetés
2025. július. 03., csütörtök - Kornél, Soma.
hirdetés

ÁSZ: hiányosságok, szabálytalanságok a kórházakban

Az Állami Számvevőszék honlapján megjelent a 2016-os év eddigi vizsgálatainak összefoglalója. 

Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák – így foglalhatók össze az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett ÁSZ ellenőrzések főbb megállapításai. A kórházak ellenőrzésének tapasztalatai alátámasztják azokat az állításokat, amelyeket az Állami Számvevőszék már korábban is megfogalmazott, miszerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek – olvasható az ÁSZ honlapján.

Az Állami Számvevőszék folyamatosan rajta tartja a szemét az egészségügyi ágazatba tartozó közpénzfelhasználó szervezeteken, az elmúlt években számos ellenőrzést végzett a területen. Az elmúlt évek tapasztalatait az ÁSZ 2016 áprilisában az Országgyűlésnek szóló tájékoztatóban is összefoglalta. Mivel a központi alrendszer intézményei – köztük a kórházak – meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal való gazdálkodásban, ezért az ÁSZ kiemelten fókuszál ezek ellenőrzésére.

2016-ban eddig már nyolc kórház ellenőrzését fejezték be a számvevők

Februárban négy egészségügyi intézmény – a Zala Megyei Kórház, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ, valamint Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet – 2009 és 2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését zárták le a számvevők. Mind a négy intézmény esetében az integritásalapú működést biztosító belső kontrollrendszer kialakításában és működtetésében tárt fel hiányosságokat az ellenőrzés, de eltérő mértékben voltak szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén is.

Jellemző volt, hogy a kórházak nem működtettek a jogszabályi előírásoknak megfelelő kockázatkezelési rendszert, nem végeztek kockázatelemzéseket, valamit a belső ellenőrzési rendszer működtetése során a jogszabályi előírások hiányosan érvényesültek. A pénzügyi gazdálkodásra vonatkozóan a nem közvetlenül gyógyászati célú beszerzéseket is a közbeszerzési szabályok megsértésével hajtották végre, de ugyanúgy jellemző volt az is, hogy a konszolidáció ellenére folyamatosan újratermelődött a szállítói tartozásállomány. A nem megfelelő belső kontrollrendszer kialakítás hozzájárult, hogy a pénzügyi gazdálkodást az intézményekben folyamatosan fennálló és fokozódó likviditási nehézségek jellemezték, a menedzsmentek nagyobb kötelezettséget vállaltak, mint amire pénzügyi fedezetük rendelkezésre állt.

Április végén az ÁSZ lezárta a kecskeméti székhelyű Bács-Kiskun Megyei Kórház és a miskolci központtal működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház 2011 és 2014 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ellenőrzések mindkét intézménynél hiányosságokat tártak fel az irányítószervi feladatellátásban, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá az ÁSZ szabálytalanságokat állapított meg a kórházak pénzügyi és vagyongazdálkodásában is.

A teljes összefoglalót az ÁSZ honlapján olvashatja. 

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...