hirdetés

Állami tulajdonban a fővárosi és a megyei kórházak

Január 1-jével állami tulajdonba kerültek a fővárosi és a megyei fekvőbeteg-ellátó intézmények; az év folyamán a teljes egészségügyi ellátórendszer átalakul.

Az egészségügyi intézmények a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz kerülnek, amelyen belül a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) jelölték ki fenntartónak, míg a vagyonkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz.

Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke néhány napja azt mondta, gyakorlatilag minden feltétel adott ahhoz, hogy az átadás-átvétel zökkenőmentes legyen. Ebből a folyamatból a betegek semmit sem fognak észrevenni. Mint kifejtette, az átadás-átvételi dokumentációk elkészültek, a munkacsoportok minden intézményt meglátogattak, az egyeztetések megtörténtek, az intézmények minden információt megkaptak arról, hogyan működnek majd az új rendszerben

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kórházak élén várható változások kapcsán korábban azt mondta: mindenki munkájára számítanak, de a tulajdonosváltással együtt általános tisztújítás is lesz az intézményekben. Közölte, hogy ennek során "nem lesz boszorkányüldözés", de ez egy jó lehetőség például azok esetében, akik az elmúlt időszakban nem gazdaságosan, nem felelős vezetőként irányították intézményüket; viszont a jól dolgozó vezetőket megerősítik pozíciójukban.

Az egészségügyi államtitkárság tervei szerint május elsejével indulhat az új ellátórendszer, amelyben mindenki számára egyértelmű lesz a betegút- és a térségi beosztás; a szükséges megállapodásokat április végéig aláírják.

A Semmelweis Tervben bevezetett új koncepció az egészségügyi ellátórendszert nyolc térségbe szervezi. A térségek pontos határvonalát még nem húzták meg, de annyit már most tudni lehet, hogy a nyolc térségből három érinti majd a fővárost. Így Budapesten három központi intézmény lesz: egy észak-pesti, egy dél-pesti és egy budai. Az észak-pesti a Honvédkórház bázisán működik majd. A dél-pesti centrum a Korányi-projekttel megerősített Semmelweis egyetemi bázison, a budai pedig a János kórház – Kútvölgyi tömb – Városmajor egységben lesz.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...