Aki megszólal, azt kitaszítják?
Tizenkét órás gigademonstrációt szervez ma este hattól a budapesti Kossuth térre Sándor Mária. Ennek apropóján beszélgetett vele a Népszava.
(...) Egy éve az egészségügy ünnepe, a Semmelweis-nap előtt szegénykórházat állítottak a nemzetgazdasági tárca épülete elé az ágazat és a benne dolgozók tarthatatlan helyzete miatt. Gondolta, hogy egy év múlva ugyanezekről a gondokról fogunk beszélgetni?
Nem, akkor optimistább voltam, mint ma.
Azért, mert Zombor Gábor akkori államtitkár leült a tüntetőkkel tárgyalni, és remény volt rá, hogy a kéréseik célba érnek?
Akkor még a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tagjaként voltunk ott a téren, és azért ülhettünk le tárgyalni, mert egy átmeneti időre a hatalom elfogadta, hogy nemcsak egyetlen érdekvédelmi szervezet működik az egészségügyben, hanem sok kis szervezet képviseli az ágy mellett dolgozókat. Nem folytatódott jól ez a történet, hiszen nemcsak az államtitkár mondott le, hanem a tudatosan megosztott Független Egészségügyi Szakszervezettel nekem és másoknak is megszakadt a kapcsolatunk, az új ágazati vezetés pedig ismét csak a kollégák által kifütyült szakszervezeti vezetővel tárgyal. Aztán azzal szembesültünk, hogy a megcsonkított szakszervezeteken belül nem lehet ellátni valós érdekképviseletet, azért hoztuk létre a Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaságot, mert egy mozgalom több embert tud megszólítani és mozgósítani.
Ezt a döntést igazolja, hogy azok az utódszakszervezetek, az 5.12 Szakszervezet vagy a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, amelyek azért jöttek létre, mert a korábbi tömörülésekben nem lehetett folytatni a megkezdett munkát, még nem értek el látványos sikereket?
Azért nincsenek még sikereik, mert az összes magyar munkavállaló nagyon fáradt. Az ország motorjai, a kisemberek örülnek, ha hazaérnek és becsukhatják az ajtót maguk mögött. Ez igaz a kis orvosokra, kis nővérekre is, akik egyik napról a másikra élnek, a másod- és harmad állásaik miatt kimerültek. Ők már nem akarnak munka után szakszervezetest játszani, nem is akarnak belépni egy új szervezetbe. Ráadásul a tökéletes megfélemlítés is folyamatos a kórházakban, meg sokan gondolják azt is, ott van ez a Sándor Mária, aki megy előre helyettünk is, majd elér valamit, ha meg nem, akkor sem történik semmi. Nem tudom nekik felróni, hogy nem rohannak csatlakozni egy új szakszervezetbe, bár jó lenne, ha végiggondolnák, hogy ha ők nem lépnek, nem jutunk egyről a kettőre.
A közvetlen főnökök akadályozzák a munkatársaik csatlakozását a megmozdulásokhoz?
Igen. Azt mondják sokaknak: jobb lesz, ha csendben maradsz, mert úgy jársz, mint Sándor Mária, ki leszel taszítva közülünk. Meg azt is mondják, hogy vagy elvégzed a háromszoros munkát, vagy nem kell többet bejönni dolgozni. Szerintem elfogadhatatlan, hogy miközben ekkora a nővérhiány az országban, ezzel félemlítik meg az itthon maradottakat, de sajnos minden nap kapok ilyen jelzéseket.
A kormány elfogadta, hogy az ön régi munkahelye, ahol elkezdte a harcot a kollégáiért, és ahol sok támadás érte emiatt, vagyis a Péterfy Utcai Kórház megszűnik kórházként működni. Érez valami elégtételt?
Nem, de szomorúnak tartom, hogy mire használja ezt a helyzetet most is az ottani vezetés.
Mire?
Azt mondják, hogy ez is a Sándor Mária miatt van.
Ilyen véleményeket hall vissza?
Orvosoktól, kolléganőktől is ezt hallottam. Amikor először megszólaltam tavaly februárban, akkor lehívattak a vezetőséghez és kértek, hogy hagyjam abba a nyilvános szerepléseket. Szóba került már akkor, hogy rebesgetik a Péterfy megszüntetését, azért akarták, hogy hallgassak, mert féltek, hogy a kórházat hozom rossz helyzetbe.
Igazolva látják a félelmüket?
Nem tartom kizártnak, hogy azt mondhatták nekik: ha nem tudtátok megakadályozni csírájában ezt a mozgalmat, akkor itt a büntetésetek. Példát statuálnak velük, pedig mindig próbáltak elhatárolódni tőlem. (...)
