hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

Adósság: már csak készpénzért kap gyógyszert az OORI

Az Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT) OORI Campusának tavaly augusztus végén 83 millió forint adóssága volt, ami idén már 537 millió forintra nőtt, írja a Népszava.

Azt nem tudni, hogy a tartozás a két összevont intézmény között milyen arányban oszlik meg, de az egykori rehabilitációs intézetben napi működtetési problémákkal jár. A Népszavához eljuttatott dokumentumok szerint például az ország rehabilitációs csúcsintézményének már csak készpénz fizetés ellenében szállítanak a gyógyszercégek és étkeztetők.

A nővérhiány miatt csak túlórákkal tudják a betegeket ellátni. Erről a lapnak az ott dolgozók elmondták: október második hetében derült ki, hogy az OMINT főigazgatója szűkítette az erre fedezetet nyújtó bérkeretet, s a korábbi havi mintegy 5 ezer túlórát ötödére csökkentené. Azonban ezen a mennyiségen az adott hónapban már a közlés idején is túl voltak. Többször is újraírták az utasításnak megfelelően a beosztást, ám „sehogy sem jött ki a matek.”

Mint mondták, súlyos sérülteket gondoznak, akiknek az ellátásához például nővér is több szükséges az átlagosnál. Az intézet többletbevételhez juthatna csípő-protézis várólistás betegek operálásából, ám a tavaly novemberben rájuk osztott 130 műtéti lehetőségből eddig csak 58-at tudtak elvégezni. A múlt hónapban ezt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő további 100 műtéttel növelte.

A szegénység azon is látszik, hogy megakadtak a képalkotó vizsgálatok, mert nem sikerül megjavíttatni a CT-berendezést. A négy szeptikus műtőből csak kettő működik: „Ezekben a lámpa nem jó, az ajtó nem záródik. Vagy nincs, vagy csak nagyon kevés van azokból abból a lapocskából is, amin a vércsoportot ki lehet keverni.”

Az intézet kómacentruma a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozásához sem jut hozzá, mert az ott lévő nyolc speciális ágyából négy elromlott, míg azokat meg nem javítják, ezeken nem lehet beteget fogadni. Ez a centrum kifejezetten agysérült betegek számára épült, ágyai különlegesek, azon kívül, hogy forgatni tudják a beteget, van bennük mérleg, sőt abban is tudnak segíteni, hogy a fekvéstől keletkező tüdőváladék ne fojtsa meg a beteget.

A lap a kialakult helyzetről érdeklődött az Országos Kórházi Főigazgatóságon és az OMINT főigazgatójánál, de érdemi választ nem kaptak. Az OMINT vezetése ugyanakkor jelezte, hogy később, személyes találkozón lehetővé teszi, hogy „első kézből” származó, „hiteles” információhoz juthassanak.

(forrás: Népszava)

Könyveink