hirdetés

Új vezető az intézmény élén

Adakozásból csökkentik a csornai kórház hiányát

Közadakozásból próbálják csökkenteni Csornán a kórház 270 millió forintos hiányát. Az intézmény adóssága 2004 óta csak halmozódott, tavaly januárban már több mint 300 millió forint volt. Akkor döntött úgy a tulajdonos önkormányzat, hogy a költségcsökkentő intézkedések bevezetése mellett a Csorna és környékén élők segítségét kéri. Eddig több mint 8 millió folyt be a kórház számlájára.

A  munka 2008. októberében indult el, arra készültek el a csekkek, amivel a lakosságot szólítottuk meg. December 31-ig 1774 magánszemély és 11 cég adakozott - mondta Turi György, Csorna polgármestere.

Összesen több mint 8 millió forint értékben, amit a kórház 270 millió forintos adósságának törlesztésére fordít. Eredetileg csak 2008 év végéig tervezték az akciót, de az eredményeket látva ezt egy évvel meghosszabbították. A kórház azonban nem csak az adományokra számít, saját maguk is takarékosabban gazdálkodnak.

Nagy reformokat hajtottunk végre a kórházban. Leszűkítettük az aktív ágyat 80 ágyra, épületeket ürítettünk ki - mondta dr. Boga Attila, a Margit Kórház megbízott igazgatója. Az így felszabaduló területek egy részén VIP részleget alakítottak ki. Itt napi 1500 forintért két-háromágyas, televízióval és hűtőszekrénnyel ellátott kórteremben gyógyulhatnak a betegek. Ennek bevételéből fedezik például a fűtés költségeit.

*

A csornai Margit Kórház főigazgatói állására ismételten kiírt pályázatra egyedül dr. Vargha András jelentkezett. Hétfői ülésükön a képviselő-testület tagjai úgy döntöttek, a radiológus főorvos alkalmas az intézmény vezetésére és megválasztották. Az új igazgató főorvos 46 esztendős, Hidegségen él.



Forrás: RTLKlub;  Kisalföld

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...