A vágyak, az álmok és a realitások - 5. rész
Többségében elégedetlenek saját teljesítményükkel a szakmai kollégiumok vezetői, ám úgy vélik: nem rajtuk múlt, hogy a folyamatosan változó politikai közegben nem tudták szakértelmüket a kormány reformelképzeléseinek szolgálatába állítani. Összeállításunkban a leköszönő kollégiumi elnököket arra kértük, válaszoljanak az általunk feltett alábbi három kérdésre. Most az urológiai, az igazságügyi orvostani, a sportegészségügyi, az aneszteziológiai, és a sugárterápiás szakmai kollégium elnökeinek véleményét ismerhetik meg.
Az alábbi kérdésekre vártunk választ a testületek elnökeitől:
1. Hogyan értékeli az ön által vezetett kollégium munkáját? Milyen eredményességgel végezték munkájukat?
2. Mit remélt, amikor kinevezték? Mi segítette és mi hátráltatta ennek megvalósulását?
3. A hagyományoknak megfelelően George W. Bush távozó elnök bizalmas személyes üzenetet hagyott hátra utódjának az Ovális Irodában, az elnöki íróasztal fiókjában. Ön mit tanácsol utódjának?
Kis szakma?
1. Az Urológiai Szakmai Kollégium abban a szellemben, hittel és elkötelezettséggel tevékenykedett, hogy a szakma legmagasabb szintjét reprezentáló grémiumként és a szakminiszter tanácsadó testületeként alkalma és lehetősége van érdemben tenni a magyar urológiáért. Éppen ezért szót emelt minden alkalommal és szinten, amikor az urológiát érintő kérdések kerültek napirendre, és olyankor is, amikor az egészségügyi ellátórendszer egészét érintő problémák merültek fel. A kollégium célul tűzte ki maga elé a szakma elismertségének és az urológiai betegekkel kapcsolatos ellátások színvonalának lehető legmagasabb szintre emelését és az ehhez szükséges feltételek megteremtését. Folyamatos párbeszédre törekszünk a szaktárcával, a többi szakmai kollégiummal, az orvostársaságokkal és mindenkivel, aki segíthet bennünket céljaink elérésében. Testületünk munkájának eredményességét nem én, hanem a szakma és az egészségügyi miniszter kompetens megítélni.
2. A legnagyobb problémának azt tartom, hogy az urológiát a köztudatban – sőt, szakmai körökben is szép számmal találkozni ilyen vélekedéssel – kis szakmaként tartják számon, holott műszerigényes, drága szakterület, a sebészet egyik legnehezebb ága. Mivel az urológia finanszírozásában az amortizáció és a minőségi indikátorok nem tükröződnek, jelentősen alulfinanszírozott, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a már létező korszerű, endoszkópos, laparoszkópos műtéti technikákat alkalmazzuk. A humán erőforrás hiánya komoly gondot jelent az urológiában is: a megfelelően képzett és gyakorlott orvosból ugyanúgy kevés van, mint szakdolgozókból a műtőkben, a rendeléseken és a betegágyak mellett. A helyzetet tovább nehezíti az egészségügyi ellátórendszer résztvevőiben általánosságban meglévő bizonytalanság, amely a jelen mellett a tervezést, az innovációt, a jövő építését teszi kétségessé.
2006 szeptemberében azért vállaltam el az Urológiai Szakmai Kollégium vezetését, mert abban bíztam, hogy a problémák közül minél többre megoldást találunk. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy míg a kisebb ügyekben viszonylag könnyű eredményt elérni, a szakma számára alapvető fontosságú, financiális és jogszabályi háttérrel kapcsolatos kérdések megoldása nagyon nehezen vagy egyáltalán nem megy. A szakmai és társadalmi egyeztetés a legtöbb esetben csak formalitás: ha a döntéshozók ki is kérik a véleményünket, csak ritkán veszik valóban figyelembe azt. Mindennek nyilvánvaló oka lehet egyrészt a forráshiány az egészségügyben, másrészt viszont hiányzik az átfogó, minden területre és részletre kiterjedő koncepció egy olyan átalakítás – nevezhetjük reformnak is – érdekében, amely az igényeket és lehetőségeket felmérve valós megoldásokat kínálna az ellátórendszer korszerű, európai szintre emelésére.
3. Kollégiumunk egyik fontos újítása az, hogy tagjaink minden egyes munkaanyagot megismernek, így folyamatosan kialakíthatják véleményüket és hangoztathatják ezt még akkor is, ha kollégiumi ülést nem tudunk összehívni. Valamennyi kollégiumi tag megkap minden bejövő és kimenő javaslatot, megjegyzést, anyagot, így tevékenységünk messzemenőkig nyilvános és folyamatos, azaz késedelem nélküli. Azt üzenem tehát majdani utódomnak, hogy folytassa ezt a munkamódszert, hiszen elavult az a régi nézet, miszerint a kollégiumnak rendszeres ülésezésekre volna szüksége. Továbbá ragaszkodjon ahhoz, hogy a testület csak szakmai szempontok alapján alkosson véleményt, és hagyja figyelmen kívül a személyes vagy „érdekvédelmi” jellegű tényezőket.
Prof. dr. Répássy Dénes,
az Urológiai Szakmai Kollégium elnöke
Kiszolgáltatott helyzetben
1. Az igazságügyi orvosszakértés az orvosi szakma kis, szűk területéhez tartozik, bár mi a magunk részéről jelentőségét nagyra értékeljük. Mint minden orvostudományi ágazat, jelenleg nagy átalakulások alatt, illetőleg az előtt áll. Szakmánk természetéből adódóan az egyéb orvosi területek tapasztalatait, módszertani levelüket vagy szakmai protokolljukat használjuk fel egy-egy eset elbírálásánál. Ebből adódóan a helyzetünk is némileg kiszolgáltatott. Az elmúlt 5 év alatt mi is nagy változások napjait éltük és éljük meg: a Belügyminisztérium az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba integrálódott, megszűnt a rendőrorvosi hálózat. Emiatt megoldatlan a bűnügyi helyszínelések során az ügyelet, rendezetlenek az igazságügyi orvosi, illetőleg a hatósági boncolásoknak helyet adó bonctermekkel kapcsolatos jogszabályok. Veszélybe került a szakorvos-utánpótlás, a jelenlegi feltételek ugyanis nem biztosítanak olyan életpályamodellt, ami vonzóvá tenné ezt a hivatást. Mivel az egyetemek igazságügyi orvostani intézeteiben, illetőleg az Igazságügyi Szakértői
és Kutató Intézetben viszonylag kevés szakértőt foglalkoztatnak,
a „várólistánk” is meglehetősen hosszú. Ebből adódóan jogszabálysértés nélkül szinte elvégezhetetlen a munkánk, ami viszont újabb frusztrációs állapotot okoz, növelve amúgy is meglévő inszufficiencia-érzéseinket.
Az elnökségem alatti ciklusban állást foglaltunk a kábítószer-függőség megállapításával kapcsolatos eljárások szabályozásáról, előkészület alatt áll a biológiai anyagok toxikológiai vizsgálatára vonatkozó szakmai javaslat, hatályos a DNS-vizsgálatokról szóló módszertani levél is. A boncolások egységes szempontjait előíró irányelven jelenleg is dolgozunk, és úgy véljük, hogy a közigazgatási és társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatával kapcsolatos eljárások egységesítésére is szükség van.
Lehet, hogy koromnál fogva vagy több évtizedes tapasztalatom alapján látom túl pesszimistán a jövőt (bár, meg kell jegyeznem, a tárcavezetők hozzáállása az utolsó években reménykedésre ad okot). Véleményem szerint az igazi kiutat az igazságszolgáltatás reformja, az igazságszolgáltatásban dolgozók kellő társadalmi megbecsülése jelentené. Mivel ebbe a körbe a bíróságokon kívül a rendőrség, a vádhatóság és az igazságügyi szakértők is beletartoznak, a reform csak politikamentesen, szakmai alapon hajtható végre, megfelelő öntisztulás mellett, egységes irányítással.
Gondoljunk arra a nemrégiben lezajlott háziorvosi halottszemlére, amikor a helyszínre érkező orvos nem vette észre a 14 késszúrást!
A szakemberek csak „ejnye-bejnyével” illették az esetet, pedig ez nemcsak szakmai baklövés volt, hanem az igazságszolgáltatás durva megsértése is. Hiába jeleztük, hogy a helyszíni szemle kulcsfontosságú szakmai feladat, amelyet csak autentikus személy végezhet, nem éltek ezzel az – egyébként az igazságügyi alkalmazotti törvényben biztosított – lehetőséggel, ami óriási hiba.
Az egészségügyi jogszabályok módosulása, az igazságügyi orvosszakértést érintő szervezeti és szerkezeti változások okozta, jelenleg még bizonytalan háttér nem csekély mértékben rontja eredményességünket. Emiatt nem tekinthetem sikeresnek az elmúlt időszakot. Megjegyzem, elérkezett az idő arra is, hogy a kollégiumok tagjainak tevékenységét a szaktárca honorálja. Fontosnak vélem, hogy az egyetemi orvostani intézetek vezetői mellett dolgozó, megalapozott tudású, jogi diplomával is rendelkező, több nyelven beszélő fiatal szakemberek vegyék át a szakmai irányítást, mert ők habitusuk, szakmai ambícióik okán olyan változásokat generálhatnának, amelyek előremutatóak lehetnek szakmánk számára. A tapasztalt, de a sok kudarctól megkeseredett régi szakembergárdát ideje lecserélni.
2. A legnagyobb hátrányt a bizonytalan körülmények jelentették, hiszen az egészségügyi reform számos lényegi, és nem feltétlenül kedvező változást hozott. A Belügyminisztérium és ezáltal a rendőrorvosi hálózat megszűnése, a hatósági boncolások átvétele, az úgynevezett kizárólagossági törvény a mindennapokban mind olyan terheket rótt az igazságügyi orvos szakértőkre, amelyek a kollégium munkáját alapvetően befolyásolták.
3. Utódomnak bölcs tanácsokat nem adnék, de remélem, olyan személy lesz, aki „közel van a tűzhöz”, hiszen vidékről nagyon nehéz ellátni ezt a feladatot. Fontos, hogy – igazodva a magyar viszonyokhoz – megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezzen, ez ugyanis sok zárt ajtót megnyithat előtte. Ezenkívül azt kívánom – és ez a leglényegesebb –, hogy olyan hozzáértő, kompromisszumkész és a szakmáért tenni akaró egészségügyi és igazságügyi vezetőkkel hozza össze őt a sors, akik mögé
a szakma egységesen fölsorakozhat.
Dr. Petkovics Tamás,
az Igazságügyi Orvostani és Orvosszakértői Szakmai Kollégium elnöke
Bölcsesség és kompromisszumkészség
1. Kollégiumunk munkáját a sportegészségügyi tevékenységet meghatározó irányelvek kidolgozása, a továbbképzések értékelése, a szakvizsga-követelmények meghatározása szempontjából eredményesnek értékelem. Sikeresnek tartom, hogy a sport és egészségügy között összekötő kapcsot jelentő testület véleményét, állásfoglalását a sportszakemberek kikérték és figyelembe vették.
2. Kinevezésemkor a sportegészségügy hosszú távú stabilitásának megteremtését, bázisintézményének, a Sportkórháznak a rekonstrukcióját, a szakma minimumfeltételeinek elfogadását, a sportegészségügyi regionális centrumok létrehozását reméltük. Ehhez képest ma már legfeljebb csak azt értékelhetjük pozitívumként, hogy
– a szakmai kollégiumokra vonatkozó rendelettervezet első változatával szemben – nem szünteti meg testületünket a szaktárca. A folyamatosan változó jogszabályi környezet, öt egészségügyi miniszter a négy és fél év alatt, a szakma létért folytatott folyamatos küzdelme nem segítette a munkát.
3. Utódomtól azt várom, legyen hozzám hasonlóan elkötelezett a sportegészségügy iránt. Elkel a bölcsesség, a türelem, a kompromisszumkészség. Kívánok neki stabil, kiszámítható, a testület munkáját elismerő környezetet, valamint lehetőséget a Szakorvosok Európai Szövetsége, az UEMS által javasolt EU-harmonizált sportorvosképzés hazai feltételrendszerének biztosítására.
Dr. med. habil. Martos Éva,
a Sportegészségügyi Szakmai Kollégium
elnöke
Bővült a repertoár
1. Két és fél évig volt alkalmam vezetni az Orvosi Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiumát. Köszönettel tartozom a kollégium valamennyi tagjának, hogy tevékenységemben támogattak. Az elvégzett munkában a legnagyobb segítséget talán Hetyésy Katalin főorvosnőtől kaptam.
Az elmúlt két és fél év alatt számos esetben foglaltunk állást osztályvezetői főorvosi kinevezésekkel kapcsolatban; ezek egyáltalán nem csupán protokolláris szavazások voltak, hiszen előfordult olyan eset, hogy a kollégium nem támogatta a laboratóriumi osztály élére „kényszermegoldásként” delegált jelöltet. Nagy jelentőségűnek tartom az orvosi laboratóriumokra vonatkozó minimumrendelet megalkotását. Kialakítottunk, illetve felülvizsgáltunk több laborszakmai protokollt. Komoly feladatunk volt az elmúlt néhány hónapban, hogy több száz beavatkozásra elkészítettük azt a kalkulációt, amely a laboratóriumi vizsgálatok pontértékeinek reális megállapításához szükséges. A kórházi laboratóriumok ügyeletre vonatkozó minimális vizsgálati palettáját a legutóbbi kollégiumi ülésen fogadtuk el. A szakmai kollégium támogatásával került be a labordiagnosztikai repertoárba több korábban nem finanszírozott vizsgálat, így például a szabad kappa és lambda könnyűláncok mérése hematológiai betegségekben és a P1NP meghatározása osteoporosisban. Az eredményesség megítélése, úgy gondolom, nem a kollégium elnökének tiszte – erről a laboros közvéleménynek kell nyilatkoznia.
2. A laboratóriumi diagnosztika, hasonlóan például a patológiához, súlyos szakemberhiánnyal küzd, így igen kevesen vannak, akik részt tudnak venni a szakkollégiumi ad-hoc bizottság munkájában. Egyértelmű kudarcnak könyvelem el, hogy nem sikerült a minisztérium illetékeseivel elfogadtatni a molekuláris biológiai vizsgálatok új – a regionalitást, a progresszív ellátást és a korábbi teljesítményeket is figyelembe vevő – elosztásának elvét, amelyre 2006 decemberében tettünk javaslatot három másik
(a mikrobiológiai, a genetikai és
a pathologiai) szakkollégiummal együtt. Munkánkhoz ugyanakkor több minisztériumi tisztségviselő, köztük dr. Tímár Krisztina több alkalommal komoly segítséget nyújtott.
3. A testület élére kinevezett új elnöknek feltétlenül figyelembe kell vennie, hogy ma a progresszív betegellátás szempontjából – elsősorban a konzervatív klinikai orvoslásban – kiemelkedő jelentősége van a laboratóriumi medicinának. El kell érni, hogy evidenciaalapú vizsgálatok kérésével kivizsgálható legyen valamennyi rászoruló beteg, legyen szó malignus megbetegedésről, veleszületett rendellenességről vagy súlyos fertőzésről. Az EU fejlettebb országaiban általános jelenség, hogy a laboratóriumi vizsgálatok egészségbiztosító által nem finanszírozott részét valamely magánalapítvány fizeti. Ez a gyakorlat Magyarországon sajnos nem terjedt el, és – tekintettel gazdasági helyzetünkre – attól tartok, jelentősebb összegű adományokra a közeljövőben nem is lehet számítani. Nagyszerű lenne néhány éven belül elérni, hogy a hazai laboratóriumok valóban a szakmai irányelveknek megfelelően, a minimumkövetelményeket mindig szem előtt tartva, lehetőleg megfiatalodott szakembergárdával működjenek.
Prof. Dr. Kappelmayer János,
az Orvosi Laboratóriumi Vizsgálatok
Szakmai Kollégiuma elnöke
Helyi protokollok kellenek!
1. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium kritikusan értékelte a négyéves tevékenységét, s ezt szaklapunkban is megjelentettük. Ennek alapján foglalom össze a kérdésekre a válaszomat. Kollégiumunk tevékenységének nagy részét a módszertani levelek, irányelvek, protokollok kidolgozása tette ki, és úgy gondoljuk, hogy ezek száma és szakmai színvonala a szigorú megítélés próbáját is kiállja. Sajnálatos módon az irányelvek és módszertani levelek helyi protokollszintű megjelenítésében országszerte jelentős hiányosságok tapasztalhatók. Ezek kidolgozását és bevezetését a következő szakmai kollégiumnak feltétlenül hatékonyabban kell szorgalmaznia.
A szakmai minimumfeltételeket, minőségi követelményeket és indikátorokat a kollégium tízéves szakmafejlesztési koncepcióban rögzítette. Sajnos sem ezzel, sem egyéb fajsúlyos problémákkal kapcsolatban nem sikerült érdemi megbeszélést és előrelépést elérni a minisztérium képviselőivel. Tisztán látjuk ugyanakkor azt is, hogy a minimumfeltételek teljesítésének és számonkérhetőségének elengedhetetlen feltétele a szakma végzetes alulfinanszírozottságának megszüntetése és az egyéb finanszírozási anomáliák eltörlése lenne. Szakmafejlesztési koncepciónk erre vonatkozóan is tartalmaz javaslatot, de sajnálatos módon az abban leírtaknak sem tudtunk érvényt szerezni.
2. A kollégium a maga részéről mindent megtett, hogy „a miniszter legmagasabb szintű javaslattevő, véleményező és tanácsadó szakmai testületeként” működjön. A jogszabályban előírt feladatok egy részének testületünk – jóllehet jobbára önhibáján kívül – csak részben tudott eleget tenni. Gyakorlatilag csak a szakorvosi vizsgáztatás rendjéről és követelményéről, valamint a szakmai továbbképzés tanfolyamainak kreditértékéről szóló elvárásoknak tudtunk megfelelni. A tárca – különösen az utóbbi két esztendőben – nem, vagy csak érdemi munkát nem feltételező extrém rövid határidővel kérte fel a kollégiumot a szakmai koncepciókkal, a fejlesztési kérdésekkel, a finanszírozással és a rezidensképzés átalakításával kapcsolatos véleményalkotásra.
Sikerként könyvelhetjük el, hogy országos szinten bevezettük az európai aneszteziológus szakvizsgát és egységesítettük a szakvizsgáztatás rendszerét. Pozitív elemként kell értékelni a szakmafejlesztés tízéves koncepcióját, amelyet természetesen a későbbi szakmai kollégiumnak felül kell vizsgálnia és adaptálnia kell az egészségügyi struktúra és a finanszírozás változásaihoz. Az elmúlt négyéves periódus egyik fő tanulsága, hogy az eddigieknél is hatékonyabban és szívósabban kell törekedni a szakma érdekeinek érvényesítésére.
3. A következő szakmai kollégiumnak olyan útmutató mintát kell kidolgoznia, amely segíti az egyes ellátóegységeket abban, hogy az irányelvekből a helyi viszonyokra alkalmazott protokollokat készíthessenek. Ennek jelentősége több szempontból is nagy: egyrészt hozzájárul a legkorszerűbb, evidenciaalapú kezelések széles körű elterjesztéséhez, másrészt korlátozza a nem ezen az elven alapuló kezelési és ellátási módok alkalmazását, harmadrészt biztonságot nyújt a szakma bármely szintjén munkát végzőknek.
A most megválasztásra kerülő szakmai kollégium munkájához sok sikert, erőt és mindenekelőtt nagyobb támogatottságot kívánok a kollégium valamennyi tagja nevében.
Dr. Janecskó Mária,
az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium elnöke
Cél az onkológia centralizálása
1. Azt hiszem, az adott körülmények között, jelentős eredményeket sikerült elérnünk. Kemoterápiát a kollégiumi ciklus kezdetén még a legkülönbözőbb kórházi osztályokon végeztek, mi azonban ezeket a kezeléseket az onkológiai centrumok klinikai onkológiai osztályaira koncentráltuk. Jelenleg e központok minőségi megerősítése folyik. A sugárterápia fejlesztési koncepciójának vitája eldőlt. Sugárterápiás centrum épül Veszprémben, és pályázati pénzekből folyamatban van a 12 centrum műszerparkjának korszerűsítése. Megvalósult a kemoterápiák protokoll szerinti finanszírozása, ezáltal – a külön keretes rendszer megszűnésével – gyorsabbá vált az új terápiák alkalmazása, amelyek szélesebb körben használhatók fel. Problémát jelent azonban, hogy a finanszírozó ismételten csökkenteni igyekszik a drága terápiákat végző ellátóhelyek számát.
Az onkodiagnosztikában is sikerült előbbre lépnünk – ha nem is olyan mértékben, ahogyan szerettem volna. Nem javult a helyzet a molekulárisan célzott terápiák elterjesztését, a PET/CT vizsgálatok elérhetőségét, valamint a kemoterápia előtti farmakológiai vizsgálatok (pl. gyógyszerérzékenység) elvégzését illetően.
2. Munkánkat a szakma egyértelmű elhivatottsága és a megfelelő szakértelem segítette. Hátráltatta ugyanakkor a szakmán belüli és
a szakmák közötti érdekellentétekből fakadó megosztottság, az állandósult pénzhiány, valamint annak fel (vagy el) nem ismerése, hogy az onkológiában hosszú távon a legolcsóbb megoldás általában a „legdrágább” a betegek, illetve a társadalom számára. Szerettem volna, ha az onkológiai gondozók sorsa rendeződik, és korunk kívánalmainak megfelelően helyzetüket rendeletileg is sikerül szabályozni. Jó lett volna, ha az onkoteam működésére összeállított rendelettervezetet elfogadják, így azok működőképesen léphetnek be a munkahelyi gyakorlatba, valamint, ha a daganatos betegek ellátásának finanszírozása valódi értéken, „számla” szerint történik.
3. Mindenekelőtt azt javaslom utódomnak, hogy a megkezdett úton haladjon tovább. Vigye tovább a fejlesztéseket, fejezzék be az onkológiai centrumok magyarországi akkreditációját, s szorgalmazzák a jogi háttér még szükséges korszerűsítését. Lépjen előre a szakembergárda képzésében (klinikai onkológia mint alapszakvizsga, sugárterápiás szakasszisztensi vizsga), szorgalmazza a kemoterápiás ellátások valódi értéken történő finanszírozását, valamint azt, hogy megfelelő intézkedések segítségével rövidüljön a betegség felismerésével és kivizsgálásával töltött idő
a hatékony terápia megkezdése előtt. Végül, de nem utolsósorban ne engedje, hogy pénzhiányra hivatkozva a betegek esélyegyenlősége sérüljön a kemo- és sugárterápiás ellátásban.
dr. Szűcs Miklós,
a Sugárterápiás és Onkológiai Szakmai
Kollégium elnöke