hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

A Századvég-sztoriban az egészség is jó befektetés

Közel egymilliárd forintot keresett pár hónap leforgása alatt a Fidesz-közeli Századvég-csoport – derült ki egy októberi bírósági tárgyaláson. Ám a miniszterelnök főtanácsadójához köthető csoport nemcsak a kormány támogatását élvezi. A Fidesz-frakciónak és az MFB-nek is adnak tanácsokat, továbbá a kormányváltás óta a piacon is lendületet vettek, miután felismerték, az egészség jó befektetés, írja a hvg.hu.

Szépen hozott a konyhára a kormányváltás a pártelnök által egykor „alma maternek” nevezett Századvégnek. A több évtizedes múltra visszatekintő, egykor Stumpf István alapította alapítvány körül az utóbbi években létrejött cégcsoport milliárdos állami megbízásokat kapott, az egyik legfőbb beszállítója a Fidesz parlamenti frakciójának, bedolgoznak az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknak, igaz, a BKV finanszírozásáról villámgyorsan összerakott tavaszi tanulmányuk jelentős botrányt kavart. Miközben politikai kapcsolataikat is felhasználva Kínában és a Közel-Keleten próbálnak terjeszkedni, közvetett érdekeltségeiken keresztül az egészségügyben is jó üzletet látnak. (...)

Az egészség jó befektetés

A cégcsoport és a körülötte megfordulók nemcsak az állami ügyletekben érdekeltek. Közvetve ebbe az érdekeltségbe tartozik a vagyonkezeléssel foglalkozó Confident Invest Kft. is. A cégnek Heim Péter a tulajdonosa és Tiszolczi Renáta a vezetője, aki az Atticus Investments jelenlegi vezetője. .A társaság elektronikus elérhetőségeként a cégbíróságon a giroszasz(kukac)t-online.hu e-mail van megadva. (A cikkünk megjelenése után a kormányszóvivő jelezte a hvg.hu-nak, hogy nem az ő e-mail címéről van szó, hanem egy rokonáról, aki a Századvég jogi képviselője, ügyvéd - a szerk.) A cégnek tavaly „csak” 4,4 milliós árbevétele volt 1,6 milliós eredménnyel, de a Confidentnek nem is ez a legfőbb értéke: tavalyi beszámolója szerint 2010 júliusa óta 159 millió forintos hosszú távú befektetése van a Budai Egészségközpont (BEK) Kft.-ben.

A BEK Magyarország egyik legnagyobb magánkórháza, amelyet 2000-ben alapítottak és főleg gerincbántalmak kezelésére specializálódtak, de végeznek például a hozzájuk bejelentkező cégeknek menedzserszűréseket is. Tavaly a kft.-nek 3 milliárdos árbevétele volt, a cég leadott jelentése szerint 2011-ben nem fizetett osztalékot. Egy a kórház működésére rálátó piaci forrás szerint Habonyt többször látták megfordulni a kórházigazgató, Varga Péter Pál társaságában. A Közbeszerzési Értesítő szerint a BEK nyerte el 2011-ben és 2012-ben az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársainak ellátását 23, illetve 19 milliós kerettel, illetve a szintén állami Export-Import Bank 14 milliós keretét.

A Századvég körüli társaság nemcsak idehaza érdeklődik az egészségügyi befektetések iránt. Februárban Habony vezetésével üzleti küldöttség járt az Egyesült Arab Emirátusokban – a delegációnak tagja volt Rogán Antal mellett a Századvég néhány munkatársa is. A csoport a sajtóhírek szerint felkereste Abu-Dzabiban a Gulf Medical Universityt is, hogy hosszú távú üzleti lehetőségekről tárgyaljanak. Hogy pontosan mi történt az Öböl-menti országban, és kinek a nevében tárgyaltak, nem tudni, mert azóta is nagy titkolózás övezi a látogatást.

Az arab világ mellett a csoport Kína felé is tájékozódik. Heim azért távozott Gazdaságkutató Zrt. vezetői posztjáról tavaly októberben, mert – akkori közlése szerint – ázsiai kapcsolatainak, üzleteinek akar több időt szentelni, ezért operatív értelemben nem tudja a Századvéget tovább vinni. Szalay-Bobrovniczky a Magyar Nemzetnek adott májusi interjújában azt mondta, „az elmúlt időszak vívmánya, hogy nemrég született egy megállapodás a kínai tudományos akadémia gazdaságkutató részlege és a Századvég között, amely már-már példa nélküli, de jól működő viszony”. (...)

A teljes cikk a hvg.hu-n

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink