A piac eligazító táblákra vár
A miniszterelnöknek a magán és a közellátás szétválasztását szorgalmazó kötcsei szavai után nagy lett a kapkodás, ám az a legrosszabb eshetőség, ha mindenki majd csak értelmezi Orbán Viktor megrendelését, viszont elmarad az ehhez szükséges jogalkotás – nyilatkozta a Népszavának Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont résztulajdonosa.
Az a hír járja, hogy hamarosan magán sürgősségi centrumot és egy Váci úti szakrendelőt is nyit a Budai Egészségközpont Kft.
Megerősítem, valóban jelentős fejlesztésekre készülünk. Tavaly a tulajdonostársakkal úgy döntöttünk, hogy az Országos Gerincgyógyászati Központ jelenlegi épülete mellé építünk egy új önálló szárnyat. A tervezett új részlegben egy helyre kerül a műtőblokk, az intenzív osztály és bővül a magánfekvő részleg is. S ha ez elkészül, bővíteni fogjuk a sürgősségi és a baleseti ellátásunkat is. Ezt az épületet remélhetőleg három év múlva fogjuk megnyitni. Viszont már jövő tavasszal nyitunk új szakrendelőt a Váci úton. Egyre több a páciensünk, s így mind szűkebbnek bizonyul a Budai Egészségközpont. Az új rendelő áprilisi nyitásával az Észak-pesti régióban lévő, mintegy 140 céges ügyfelünknek visszük közelebb az üzem-, a szakorvosi és a szűrővizsgálatokat. Ez utóbbi fejlesztést 700 milliós bankhitelből valósítjuk meg és arra számítunk, hogy ez a pénz 3-4 éven belül megtérül. Az új szakrendelő megnyitása után a jelenlegi épületeinkben rengeteg kapacitás fölszabadul. Most a privát szűrővizsgálatokra 4-5 hetet kell várni, áprilistól viszont ez az idő egy-két hétre csökkenhet. Már egy-két éve meg kellett volna ezt lépnünk.
Mi lett az a „tüske” ami cselekvésre ösztönözte?
Az, hogy lassan már a mellékhelyiségekben is szűrővizsgálatok vannak, akkora a kereslet a szolgáltatásainkra.
A magán- és a közellátással kapcsolatos kormányzati üzenetek sem bizonytalanítják el?
Nem. A saját fülemmel hallottam Kötcsén, hogy mit mondott a miniszterelnök úr. Egyértelműen fogalmazott: az az óhaja, ha egy közfinanszírozott beteg bemegy a kórházba, akkor tudja: mi jár neki, és mi nem. A miniszterelnök nyári kérése indította el a most zajló kormányzati kommunikációs folyamatokat, más kérdés, hogy a tiszta viszonyok megteremtéséhez a magyar egészségügyben jelenleg még véletlenül sincsenek meg a feltételek. Az egészségpolitika évtizedek óta adósa a társadalomnak a közfinanszírozott szolgáltatási kör meghatározásával. Akárkinél is volt az elmúlt évtizedekben a „kormányrúd” érdemben senki nem mert beszélni arról, hogy mi jár és mi nem. A miniszterelnök szeptemberi kötcsei szavai után, nagy lett a kapkodás, hogy legalább azt a mezsgyét tisztítsák ki, amiről a kormányfő beszélt, ám a dzsumbuj egyéb része láthatóan változatlan marad. Megmozdult a minisztérium, de markáns anyaggal még nem találkozott senki. Ki is tudna ma megmondani, ha csak az én szűk szakterületemet, a gerincgyógyászatot nézzük, hogy mi a népegészségügyi szükséglet, amire ellátást és megelőző programokat kellene szervezni? (...)
Milyen gyakorlati lépésekre számít a kormánytól?
Arra, hogy végre jelenjenek meg azok az „eligazító táblák”, amelyek a polgároknak is egyértelművé teszik, hogy kinek, mikor, miért kell vagy nem kell fizetnie.
Mi volna a piac a számára a legrosszabb eshetőség?
Hogy mindenki csak értelmezi majd a miniszterelnöki megrendelést, de elmarad vagy elégtelen lesz a cselekvés, leginkább a rendeletalkotás. Szabályozatlan keretek között, ha csak a piaci érdekek diktálnak, túl sok vesztese lehet a változásnak.
Egyes magánbefektetők régóta szeretnék, hogy valahogy kapjanak finanszírozást a közkasszából is, van-e erre még feltétlenül szükség a magánegészségügy továbbfejlődéséhez, vagy már a maga lábára állt az, s simán beszedi a szükséges forrásokat a közellátásból elriasztott, jobbmódú páciensektől?
A magánszolgáltatók legtöbbje a saját lábán áll. Természetesen szükségünk lenne a tiszta viszonyokra, a minőség és a költségek összehasonlító mérésére is. Ez most is nagyon hiányzik. Jobban lehetne finanszírozási döntéseket is hozni, ha tudnánk, melyik kórház, mely orvosa milyen eredménnyel operálja a betegeit, vagy a gyógyítás folyamatoknak mi az eredménye, hogyan gyógyult vagy miként halt meg a beteg. Ha ezt tudnák, akkor érdemben be is lehetne avatkozni, hogy jobbak legyenek az ellátási eredmények. (...)
