hirdetés

A parlament előtt a jövő évi költségvetés

Felkerült a parlament honlapjára a 2020. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat kedden délután.

Jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és tovább nőnek a biztonsági kiadások, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét. Hozzátette, a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.

A kormány az állam működését tekintve - hasonlóan az idei és az előző évhez - 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített. A pénzügyminiszter közölte, hogy 1%-os költségvetési hiánnyal, 4%-os növekedéssel, 2020 végére 66%-ra csökkenő államadóssággal és 2,8%-os inflációval számol a kormány. 2020-ban már negyedik egymást követő évben fogja biztosítani a költségvetés a nyugdíjprémium kifizetését, mondta, azt is jelezve: a nyugdíjak jövőre is az inflációval emelkednek.

Az egyes kiadási területek:

  • a védelmi kiadások 223 milliárd forinttal emelkednek,
  • az oktatási kiadások 48 milliárd forinttal növekednek,
  • az egészségügyi célokra 184 milliárd forinttal jut több,
  • a nyugdíjkiadások 136 milliárd forinttal emelkednek.
  • az államigazgatásban dolgozók magasabb bérére 238 milliárd forinttal több jut.
  • za otthonteremtésre összesen 296 milliárd forint megy el.
  • a magyar falu program támogatása jövőre is megmarad, 150 milliárd forint értékben.

A büdzsé általános vitája június 19-20-21-én zajlik majd a Parlamentben, míg a részletes vita a következő héten várható. Július 3-4-én a költségvetési bizottság tárgyal a módosítókról. Az összegző módosító javaslat vitáját július 8-án tartják. A zárószavazás július 12-én lesz.

Varga Mihály pénzügyminiszter átnyújtja a 2020. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban 2019. június 4-én. MTI/Kovács Tamás
Varga Mihály pénzügyminiszter átnyújtja a 2020. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban 2019. június 4-én. MTI/Kovács Tamás

(forrás: MTI, Infostart)

Könyveink

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...