hirdetés

A majdnem adóemelés majdnem igaz története

A multik az NGM-ben, az egyetlen hazai tulajdonú dohánycég, a Continental a parlamentben lobbizott - a dohánytermékek adóemelésének megfúrását övező hallgatás akár ezt a látszatot is keltheti. A Fidesz-frakció és a gazdasági tárca mindenesetre egymásnak feszült az ügyben, az összecsapásból a frakció és végül az egész dohányipar jött ki győztesen, a magyar cigi pedig az idén még biztosan olcsó marad. A költségvetés bukik, az egészségügyi szempontok egyelőre háttérbe szorulnak, a harc pedig az ősszel folytatódik, teljesen megjósolhatatlan eredménnyel. Lázár János frakcióvezető szerint viszont senkinek nem engedtek és semmi titok nincs.

Az alkotmányügyi bizottság elé Balsai István elnök szerint égből pottyant javaslat nyomán az utolsó pillanatban leszavazta az Országgyűlés a nemzetgazdasági tárca által javasolt jövedékiadó-emelést. A július 4-i zárószavazás óta több cikkben foglalkoztunk az üggyel, melynek eredménye, hogy az idén már biztosan nem emelkedik a dohánytermékek adója. Ezzel az NGM közlése szerint az idén 3 milliárd forintot bukik a költségvetés, és egyelőre kérdés, mi lesz a 2012-re tervezett két másik adóemelési lépéssel, melyek az Index számításai szerint több mint 20 milliárd forintos bevételt hoztak volna.

Az utolsó pillanatos módosító nyomán az össztűz az ügyben máig is hallgató alkotmányügyi bizottságra zúdult: a képviselők a háttérben, név nélkül is maximum annyit mondtak, nem tudták mi történt, a frakciófegyelem kötötte őket a szavazásnál.

Pedig a parlament egy körben már enyhített az NGM eredeti javaslatán. A június 3-án benyújtott adóemelés három lépcsőt tartalmazott, így szeptemberben, majd 2012 januárjában és júliusában is emelkedett volna a cigaretta és a vágott dohány adója. A vágott dohányé lényegesen nagyobb mértékben. Hogy ez a nagy cigarettagyártók évek óta folytatott lobbijának, egészségügyi vagy költségvetési szempontok felismerésének köszönhető, nem tudni.

Mindenesetre tény: a sodort cigihez vásárolt dohány és a rendes cigaretta ára közötti különbség egyre nőtt az elmúlt néhány évben – pedig már a szocialista kormányok idején is volt szó az árolló szűkítéséről –, így a fogyasztásban egyre nagyobb szerepet kapott az olcsó vágott dohány. Egyszerűsítve: a dohányzás, és így az dohányzással összefüggő egészségügyi kiadások nem csökkentek, a fogyasztás átrendezésével viszont a (potenciális) költségvetési bevételek és a nagy cigarettagyártók nyeresége igen. (A multik árversenybe is kezdtek a fogyasztási dohány térhódítását ellensúlyozandó, emiatt is csökkent nyereségük.)

Az NGM még a részletes indoklásban is csak annyit fűzött a javaslathoz, hogy “a két termékkör adóemelésében mutatkozó eltérés a fogyasztási dohánynak a cigarettával szembeni, a fogyasztás összetételére negatív hatással bíró árelőnyének csökkenéséhez vezethet”. Magyarul drágítani akarták a dohányt, hogy az ne legyen a cigarettának ennyire olcsó alternatívája.

A cikk folytatása itt.

(forrás: Index)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...