hirdetés

A közgyűlés döntése: tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban

Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban – mondta ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.

A rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen. 
A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba.
A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez.
Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő az MTI-nek azt mondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát. Szavai szerint a közgyűlésben most működött a „nem dohányosok koalíciója”.
A döntés tulajdonképpen a játszótéri dohányzás megtiltásának folytatása, és – mint az előterjesztő fogalmazott – a rendelet összhangban áll az Európai Közösségek Bizottsága által 2007-ben kiadott, „A dohányfüstmentes Európáért” című könyv ajánlásaival.
A képviselő utalt arra, hogy hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt előterjesztésében írta, a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat. 
A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd. Kolozs András az MTI-nek nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.

Amint a Magyar Nemzet írja, a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.

A főváros köztisztaságáról szóló rendelettervezetnek a közgyűlésben minden frakcióból volt támogatója és ellenzője, így nem politikai döntés született. A dohányzási tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A rendelet a kihirdetését követő 45. napon, vagyis július 18-án lép hatályba.

A szabályt megsértők 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók. A megvalósításra (táblák kihelyezésére, tájékoztatásra) 10 millió forintot csoportosítottak át a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez.

Az előterjesztést benyújtó Kolozs András szocialista képviselő azt mondta: számított arra, hogy a képviselők támogatják a javaslatát. Szavai szerint a közgyűlésben most működött a „nem dohányosok koalíciója”.

A döntés tulajdonképpen a játszótéri dohányzás megtiltásának folytatása, és – mint az előterjesztő fogalmazott – a rendelet összhangban áll az Európai Közösségek Bizottsága által 2007-ben kiadott, „A dohányfüstmentes Európáért” című könyv ajánlásaival.

A képviselő utalt arra, hogy hasonló döntést hoztak Dániában és Németország valamennyi városában. Mint azt előterjesztésében írta, a példa követése Magyarországon egyszerre szolgálná a társadalmi igények kielégítését, valamint az egészségmegőrzési és megelőző célokat.

A testület döntött arról is, hogy a VEKE javaslata értelmében a BKV-megállókra vonatkozóan is rendelettervezetet kell készíteni, erről azonban egy későbbi testületi ülésen döntenek majd. Kolozs András annak a reményének adott hangot, hogy a szeptemberi iskolakezdés idején már nem lehet majd dohányozni a buszok és villamosok, illetve más BKV-járművek megállóiban.

(forrás: MTI, Magyar Nemzet Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...