hirdetés

A járvány megterhelheti a kórházi költségvetést

Miközben egyre több kórház válik járványkórházzá, s készülnek fel egy lehetséges nagy betegrohamra, addig a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint 2020 második hónapjában a legtöbb egészségügyi intézménynek csökkent az adóssága, írja az mfor.hu.

Mindez annak köszönhető, hogy februárban gyorssegélyként a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő átutalt 19 milliárd forintot a 100 millió forint alatti hitelezők követeléseire az intézményeknek. Ezzel az összeggel eddig összesen mintegy 59 milliárd forint összegű adósságrendezés történt meg, miközben a Magyar Államkincstár adatai szerint januárban 76, 1 milliárd volt a kórházak adóssága.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány 2020. február 29-én 75,8 milliárd forint volt, ez 6,6 milliárddal kevesebb az egy hónappal korábbinál.

E tartozásállomány döntő része, 63,8 milliárd forint – amely 12,4 milliárddal kevesebb a 2020. január véginél –, továbbra is az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel (beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket). Az adósság döntő része most is a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás, mely 63,6 milliárd forint, amelyből 0,9 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul. További 100-100 milliót tett ki az előző hónap végén az állammal, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival szembeni adósság.

A februári adatok jól mutatják, hogy az év eleji adósságállomány szinte minden intézményben csökkent a kórházak részleges tartozáskiegyenlítéseinek köszönhetően, csupán pár kivétel van, ahol minimálisan, vagy enyhe mértékben nőttek. E kivételek közé tartozik a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, amely 52 millió forinttal növelte adósságát egy hónap alatt, vagy a Cholnoky Ferenc Kórház, amely 292 milliós adóssága 396 millióra kúszott fel.

Bár a miniszterelnök arról biztosította a magyar lakosságot, hogy a koronavírus elleni küzdelemnek nincs anyagi akadálya, a későbbiekben minden bizonnyal speciálisan alakul majd az egészségügyi intézmények adóssága, írja a lap.

További részletek

(forrás: Menedzsment Fórum)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...