hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

A gyerekeken spórol a Fidesz: évekre jegelik a családi pótlékot

Legalább négy évig nem emelné a családi pótlék összegét a kormány, és – minden kommunikációjuk ellenére – a gyermekvállalási kedv fellendülésével sem számolnak – írja a Népszava.

Ez derül ki abból a dokumentumból, ami a tervezett bevételeket és kiadásokat tartalmazza 2015-ig. Miközben iskolában oktatnák a felelős párkapcsolatról szóló ismereteket, megakadályozták az esemény utáni tabletta vény nélküli megvásárlását, és hátrányosan megkülönböztetik az élettársi kapcsolatban élők gyerekeit.

A napokban Harrach Péter állt elő azzal az ötlettel, hogy a középiskolai oktatásban jelenjenek meg a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismeretek. A KDNP frakcióvezetője ezt azzal indokolta, hogy fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, ami összefügg a házasság intézményével. Szerinte ez a legtermékenyebb párkapcsolati életforma, csakhogy "a családi példa sok esetben ezt a szerepet már nem tudja betölteni". Ám éppen a felelős családalapítás ellen szól a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet nyári döntése. A szervezet módosította azt a korábbi forgalomba hozatali engedélyt, amelynek értelmében a közeljövőben vény nélkül kapható lett volna az egyik esemény utáni tabletta. A szervezet "az anya és magzat egészségvédelmét messzemenőkig szem előtt tartva" döntött így.

Ezzel viszont megnehezítették a felelősen gondolkodó párok helyzetét is, mert bár az ilyen tablettákat nem szabad gyakran használni, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor mindenképpen szükségessé válnak. Czeizel Endre orvos-genetikus lapunknak korábban úgy fogalmazott: a lányok egyharmada nem tartós kapcsolatban veszíti el a szüzességét, vagyis nem készülnek rá, hanem házibuliban bújnak ágyba. Ha a patikában csak annyit kellene mondani, hogy sürgős eset miatt vannak ott, akkor az abortuszok 20 százalékát meg lehetne előzni. Ha viszont előbb az orvost kell felkeresni, aki vizsgálat után írja föl a tablettát, a lányok inkább reménykednek, hogy nem estek teherbe.

A teljes cikk a Népszava Online-on

Muhari Judit
a szerző cikkei

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink