A drogpolitika szenvedélybetegsége
Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószerügyi felelőse, az első Orbán-kormány volt kábítószerügyi államtitkára szerint a büntetőjogi szigor alkalmatlan eszköz a drogfogyasztás visszaszorítására – derül ki a NOL-on közölt interjúból.
– Hány fogyasztó van Magyarországon?
– Erre a kérdésre az a korrekt válasz, hogy nem tudom, és nem is lehet pontosan megmondani, de még csak hozzávetőlegesen sem. Azt tudni véljük, hogy hétvégéken úgy 200 ezren fogyasztanak valamilyen kábítószert. Nem tudni ugyanakkor, hogy közülük hányan nyúlnak hét közben is valamilyen anyaghoz, és hányszor. Ami viszont a felmérésekből világosan kiderül, hogy a hazai kábítószer-használók több mint 90 százaléka rekreációs fogyasztó. Ahogy az ország lakosságának nagy része iszik, főleg a hétvégén, amikor „jobban elengedheti magát az ember”, vannak akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem isznak, mint mások, hanem elmennek egy buliba, beveszik a kedvenc anyagukat, jól érzik magukat, aztán másnap élik tovább a megszokott életüket. Nem bűnöznek a drog áráért, hiszen ezt a mennyiséget meg tudják venni a zsebpénzükből, annyi, mintha egy jobb üveg bort vennének.
– A kormány új drogpolitikája számukra sem ígér semmi jót. Ha egyetlen jointért nem is lehet még börtönbe kerülni, a mostani drogpolitika sokkal szigorúbb, mint korábban bármikor volt.
– A mostani drogpolitika, s általában, ami az elmúlt két-három évben ezen a téren történik, igen sajnálatos, és sok tekintetben felelőtlen. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a megválasztott szakmai szervezetek egységesen és több alkalommal is állást foglaltak ez ügyben. Van egy mondás, „a büntetőpolitika a drogpolitika drága kudarca”. Már beszéltünk róla, hogy pusztán rendőrségi eszközökkel nem lehet hatékonyan fellépni a drogok terjedése ellen. Nálunk miért lenne ez másképp? A rendőrség – remélem, most nem hozom őket kényelmetlen helyzetbe – bizonyos szempontból nap mint nap elmulasztja teljesíteni törvényben előírt kötelességét, mert maga is tudja, hogy sok és költséges munkával lehetne elérni kevés eredményt szűkös erőforrásaik feláldozásával. Sok esetben nem lépnek fel a kábítószer-fogyasztókkal szemben. Tízezer esetből egyben indul eljárás, ha indul. Ha azt vesszük, hogy hétvégéken becsült adatok szerint 200 ezren fogyasztanak valamilyen illegális szert, akkor az évi 4000 eljárás, ami fogyasztók ellen indul, nem azt mutatja, hogy a rendőrség hanyatt-homlok üldözi a fogyasztókat. De a bíróságokról is elmondható ugyanez. Minden enyhítő körülményt figyelembe vesznek, mert tudják, hogy a szigor nem megoldás.
– Akkor mi a megoldás? Legalizálják a drogokat, lehessen otthon saját célra cannabist termeszteni, s receptre kaphasson heroin vagy kokaint, akinek arra van szüksége?
– Az államnak nem az a dolga, hogy eleressze a gyeplőt. Az lenne talán a legrosszabb megoldás. Úgy járnánk, mint a pancsolt borokkal, vagy a ki tudja, milyen úton-módon kotyvasztott, ellenőrizhetetlen minőségű pálinkákkal. Akkor még kevésbé tudnánk kontroll alatt tartani a folyamatokat. Ugyanakkor a másik szélsőség, a tiltáson és a büntetőpolitikai eszközök túlhangsúlyos, aránytalan és szükségtelenül igazságtalan alkalmazásán alapuló gyakorlat is csak a helyzet romlásához vezet.
