hirdetés

A drága euró szorongatja a kórházakat

Legkésőbb június-július környékén megroppanthatja az egészségügyi intézmények költségvetését a forint gyengülése. Az orvosi eszközök várhatóan húsz százalékos drágulása ellen a kórházak a szolgáltatások szűkítésével vagy kooperációval védekezhetnek.

A Népszabadság szerdai számában nyilatkozó szakértők szerint az orvosi segédeszközök piacán 15-20 százalékos drágulással kell számolni az idén. A képet árnyalja, hogy ez a helyzet egyelőre csak az egészségügyi intézmények felét érinti. Az orvostechnikai szövetség becslése szerint a kórházi piac ötven százalékát teszi ki az úgynevezett közbeszerzési szerződésekkel történő vásárlás. Ennek lényege, hogy az intézmény megpályáztatja a beszállítókat, és kikötheti, hogy az adott áron adhat még további megrendeléseket.
Ha az intézmények nem kapnak több pénzt az OEP-től, a rendszer finanszírozhatatlan lesz. Van más megoldás: az ellátások, a szolgáltatások szűkítése vagy a betegterhek növelése, de ennek csekély a valószínűsége – írja a lap szakértőkre hivatkozva, akik már tavaly év végén figyelmeztettek arra, hogy a forint-euró árfolyam ingadozása súlyos gondokat okozhat az ellátórendszerben, mert egyre többet kell majd fizetni a gyógyításhoz szükséges anyagokért, vegyszerekért és egyéb eszközökért. E piacon mindent valutáért kell beszerezni.
A lap idézi Ari Lajost, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnökét, aki azt ajánlja, hogy több kórház közösen szerezze be az eszközöket, mert úgy az ár lenyomható. Szerinte a jövőben az is járható út, ha a műszerek területén – ahol csak lehet – a Mercédeszeket Trabantokra cserélik.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink