hirdetés
2025. október. 02., csütörtök - Petra.
hirdetés

A 12-18 évesek is megkaphatják a harmadik oltást

Megszületett a megállapodás a Nemzeti Népegészségügyi Központtal a 12-18 éves korosztály harmadik koronavíruselleni oltásáról – mondta el az RTL Híradónak Mészner Zsófia gyermekinfektológus.

A védőoltási tanácsadó közlése szerint „ennek a hivatalos útja is valószínűleg nagyon hamarosan befejeződik”, és a 12-18 évesek, „ha egészségesek, és amennyiben szeretnék a szüleik, megkaphatják a harmadik oltásukat”.

Mészner elmondása szerint optimálisan ennek fél évvel a második oltás után van itt az ideje. A szakértő közölte, hogy fél év elteltével jelentősen csökken a mérhető ellenanyagoknak a szintje, és a harmadik oltás fontos lehet, hogy megint magasra emelkedhessen a védettségi szintjük.

Mészner Zsófia az RTL Híradónak elmondta, hogy a kicsiknek adott vakcina „szóról szóra ugyanaz az oltóanyag, mint amit a felnőttek kapnak”, annyi a különbség, hogy a gyerekeknek szánt oltásban a hatóanyag kevesebb, nekik ugyanis elegendő harmadannyi hatóanyag, mint a felnőttek oltásához.

A gyerekek oltásával kapcsolatban közölte, hogy „az első két hullám alatt azt gondoltuk, a gyerekeket ez a járvány kevésbé érinti, de azóta azonban megváltozott a helyzet”. Mészner elmondta, hogy „ahogy az újabb és újabb vírusmutációk kerülnek előtérbe, világszerte azt tapasztalják, és mi Magyarországon is, hogy a gyerekeknek is egyre nagyobb aránya betegszik meg, és a kicsik sem kivételek ez alól.”

A gyermekinfektológus elmondta, hogy az 5 és 11 évesek közül is bőven van, aki súlyos betegen akár kórházba is kerülhet, és hozzátette: jelen pillanatban is vannak lélegeztetőgépen gyerekek.

(forrás: RTL Klub)

cimkék

Könyveink

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...