hirdetés

"A somogyiak végre felemelhetik a fejüket"

Átgondolt, koncentrált fejlesztésnek nevezte Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kaposi Mór Oktató Kórház sürgősségi betegellátó centrumának és a diagnosztikai központjának kialakítását az intézmény ünnepélyes átadásán.

Az államtitkár úgy fogalmazott: ha minden egyes fejlesztést olyan koncentráltan és átgondoltan valósítottak volna meg, mint a kaposvári kórház esetében, akkor már "az ország összes megyéjének ellátórendszere megújulhatott volna".

Szócska Miklós elismeréssel szólt a kórház vezetőinek stratégiájáról, amelynek eredményeként szakmailag koncentrált, gazdaságilag hatékony, a betegek ellátását javító beruházást hajtottak végre. Az államtitkár a tervezést és a kivitelezést egyaránt mintaértékűnek, a kórház vezetése és a fenntartó közötti együttműködést pedig kiválónak nevezte.

Repa Imre, a kórház főigazgatója kiemelte: az év elején elindított komplex fejlesztési program célja a térség 400 ezer lakosának – illetve nyáron a balatoni turistákkal egy-másfél millió embernek – a lehető legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátása a nap 24 órájában, az eddigieknél még gyorsabb diagnosztikai lehetőséggel. Ehhez járul hozzá az ugyancsak csütörtökön átadott, a Pólus program keretében megvalósuló beruházások sorában az országban elsőként a mintegy 4,5 milliárd forintból megépült, csaknem 4900 négyzetméter területű diagnosztikai központ, amely a kórházban év elején elindult 12 milliárd forint értékű, uniós támogatású komplex fejlesztés első ütemeként készült el.

Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei közgyűlés elnöke szerint "a somogyiak végre felemelhetik a fejüket (...) ez most az, amire büszkék lehetünk".

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...