hirdetés
2025. szeptember. 14., vasárnap - Szeréna, Roxána.
hirdetés

55 egészségügyi beruházás, 1128 milliárd forint 2035-ig

A kormány nemrég közzétette azt a táblázatot, amiben szerepel a 2035 végéig tervezett projektek hosszú, 1583 elemet tartalmazó listája, írja a Telex.

A táblázat soraiban egyenként feltüntették a fejlesztések becsült bruttó értékét és a megvalósítás tervezett idejét is. A mostani lista azonban így is csak egy 2035-ig szóló elképzelést ír le, a kapcsolódó kormányhatározat az egyes ágazatokban tervezett beruházásokhoz egyelőre semmilyen konkrét költségvetési lépést nem rendel. A terveket szeptember végéig lehet véleményezni.

Az egészségügyre 55 beruházást gyűjtöttek össze összesen 1128 milliárd forint értékben. Ami azonnal szemet szúrhat, hogy a régóta ígért Dél-Budai Centrumkórház (DBC) fejlesztése emesztené fel a pénz több mint felét, 636 milliárd forintot, miközben Takács Péter egészségügyi államtitkár nemrég azt mondta, hogy a szuperkórház nem épül meg.

A gigaberuházást 2016-ban jelentették be, a kormány 2017-ben megvásárolta a telket, amelyet három évvel később felástak. Az akkori tervek szerint az építkezés 2022-ben kezdődött volna el, de 2023 végre sem születtek jóváhagyott tervek, ezért akkor a kormány megszüntette a beruházásért felelős projektcéget, mert nem történt érdemi munka.

A leglátványosabban a Heim Pál Gyermekkórház fejlődhetne: 65 milliárd forint menne egy új gyermekbelgyógyászati tömbre, 62 pedig egy gyermeksürgősségi, baleseti központi kialakítására.

Szintén sokat, 80 milliárdot kaphat a Zalai Vármegyei Szent Rafael Kórház belgyógyászatának felújítása. Kapna pénzt a Bethesda Gyermekkórház korszerűsítésre, 22 milliárd forintból pedig elkészülhet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület Lovas-terápiás Központja Fóton. Rendeltek bőven pénzt egészségügyi központok és rendelőintézetek létrehozására vagy fejlesztésére; kórházépületek, mentőállomások korszerűsítésére és energetikai felújítására. Milliárdokat adnának az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek javítására, de itt sem részletezik, ez milyen formában történne.

(...)

Az innováció területén a Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ létrehozása, fejlesztése szerepel 75 milliárd forintért, ami a Nobel-díjas Krausz Ferenc kutatásaihoz kötődik, és amivel bizonyos betegségek korai szakaszban diagnosztizálhatók, emlékeztet a Telex.

(forrás: Telex)

Könyveink

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...