hirdetés

162,5 millió euróval támogatja az EIB a magyar egészségügyet

Az Európai Beruházási Bank (EIB) 162,5 millió euró (mintegy 58,5 milliárd forint) kölcsönnel támogatja a koronavírus-járvánnyal küzdő magyar egészségügyi szektort, a kölcsön kedvezményezettje az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, közölte a luxembourgi székhelyű uniós bank.

A pénzügyi támogatás a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódó orvosi felszerelések, egyéni védőeszközök, mobil egységek és sürgősségi konténerkórház beszerzését és felállítását segíti, hogy növelje a fertőzés betegeinek kezelésére szolgáló ágyak számát Magyarországon.

Tereza Czerwinska, az EIB alelnöke elmondta, az uniós beruházási bank célja Európa egészségügyi rendszereinek erősítése a koronavírus-járvány jelentette kihívásokkal szemben. "Készen állunk, hogy támogassuk a tagállamokat, köztük Magyarországot, hogy a legjobb ellátást tudják biztosítani állampolgáraik számára", fogalmazott. A járvány leküzdésének hosszú távú megoldása érdekében az uniós bank 600 millió eurót (mintegy 216 milliárd forint) fordít az oltásokkal, kezeléssel és diagnosztikával foglalkozó európai vállalatok támogatására, közölte.

A közlemény idézte Varga Mihály pénzügyminisztert, aki azt mondta: nagyra értékeli az EIB-nek a járvány leküzdését célzó, a magyar egészségügyi rendszer és az egészségügyi infrastruktúra képességét fejlesztő támogatását. Az EIB közleménye szerint a támogatás segíteni fogja Magyarországot a járvány hatásainak gyorsabb kezelésében, megerősíti a nemzeti egészségügyi rendszert és növeli az ország súlyos vészhelyzetekre reagáló képességét.

Az EIB az Európai Unió hosszú lejáratú hitelezéssel foglalkozó intézménye, amelynek tulajdonosai az uniós tagállamok. Hosszú lejáratú finanszírozást biztosít pénzügyi szempontból észszerű beruházásokhoz, hozzájárulva ezzel az EU szakpolitikai céljainak megvalósításához.

Az EIB magyarországi tevékenységének kezdete óta a bank által nyújtott magyarországi hitelezési kötelezettségvállalások értéke megközelíti a 21,6 milliárd eurót. Az EIB 2008 és 2018 között 13,2 milliárd euró értékű hitelszerződést írt alá. Az EIB befektetései a magyar gazdaság fontos ágazataira terjednek ki, ideértve a közlekedést, a környezetvédelmet, az energetikai infrastruktúrát, a gyáripart és a szolgáltatási szektort. A bank magyarországi tevékenységének másik fontos eleme a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelezése, helyi pénzügyi intézményeken keresztül. Az EU bankja 2001 óta 5172 magyarországi kkv-t támogatott, amelyek eközben 263 767 munkahelyet tartottak fenn.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...