hirdetés

15 perc – Már szabadulna a szlogentől a mentőszolgálat

Máté Gábor, az OMSZ újonnan kinevezett főigazgatója szerint morális válságban van a szervezet, s az sem tartható, hogy minden hívásra 15 perc alatt ki akarjanak érni – a Magyar Idők és a Népszabadság is interjút közölt a mentők új vezetőjével.

A 45 éves Máté Gábor az eddigi hagyományoktól eltérően nem orvosként, hanem mérnök-közgazdászként lett a sürgősségi ellátás első embere – idézi fel a NOL, mielőtt azt kérdezi:

„– Kívülről nézve mivel magyarázza, hogy a mentőszolgálat ennyire vonzza a botrányokat?
– Sok esetben nem volt szerencsés a kommunikáció, az biztos.  A problémákat meg kell beszélni. Hiba a létező bajokat letagadni – mint ez a közelmúltban sokszor előfordult. A hazugság mindig ki szokott derülni, de akkor már csak vesztes pozícióból lehet bármihez is kezdeni.

– Mit tart a legfontosabb problémának, amivel elődei nem tudtak megbirkózni?
– A munkavállalók teljesítményének elismerése, ez a legnagyobb adóssága a menedzsmentnek. Az a célom, hogy megszűnjön a most még meglévő hatalmas szakadék a vezetés, az igazgatóságok, illetve a kivonuló bajtársak között. Megdöbbentett, amikor megbízott főigazgatóként átmentem az udvaron, és egy mentő, a munkatársam, megkérdezte: szabad-e hozzám szólnia.”

Mint aztán a nol.hu-n közölt interjúból sok más mellett (például mégiscsak lesz közös mentőhelikopter-beszerzése a mentőknek, rendőröknek, honvédeknek) kiderül, ma már nem csak megszólítani szabad a vezetőt, hanem a szolgálati úton is van rövidítési lehetőség, mielőtt elmérgesednének egyes belső konfliktusok.

A kiérkezési idő rövidítése, azaz a 15 perces „norma” betartása mindkét interjúban szóba került, a Magyar Időknél így:

„– A múlt hét végén az egyik szomszédunk három órát várt orvosi segítségre, mire a háziorvosi ügyelet és a mentők közötti hatásköri vita után végre kórházba szállították. Nem a tanyavilágban, viszont stroke-gyanúval, amelynél minden perc számít. Nem 15 percen belül kellene kiérkeznie a mentőnek a beteghez?
– Nem létezik ilyen szabály. Egy infarktusos, elgázolt vagy éppen stroke-gyanús betegnél viszont ez jogos elvárás. De ahhoz, hogy ezt minden esetben megtehessük, minimalizálni kell azokat a tényezőket, amelyek komoly erőket vonnak el a mentőfeladatoktól. Gondolok itt az indokolatlan hívásokra, a magánszolgáltatók helyett kényszerűen elvégzett betegszállításokra, a partidrogos fiatalok ellátására, arra, hogy egyes kismamák terhestaxiként használják a mentőket. Vagy azokra a nem életveszélyes, nem akut esetekre, amikor valakinek megrándul a bokája vagy belázasodik, mert esetükben nem reális a negyedórán belüli ellátás, sőt, lehet, hogy azt fogja neki javasolni a diszpécser, hogy borogassa a húzódást, forduljon a háziorvosi ügyelethez, vegyen be valamilyen gyógyszert vagy keresse fel hétfőn a háziorvosát.

– Miért nem teszi ezt már most is?
– Mert nem egyértelműek a szabályok, nem azonos a mentésirányításban dolgozók képzettsége, tudása. A jelenleginél sokkal világosabb, folyamatosan monitorozott kikérdezési rendszert szeretnék bevezetni, mert meggyőződésem, hogy észszerű mentésszervezéssel sokat lehet javítani a helyzeten. Ez most top prioritás. De tudni kell, hogy csak tavaly 1,1 millió esetet látott el a mentőszolgálat, tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez napi körülbelül hatezer hívás. Mindegyikhez nem lehet és nem is kell negyedórán belül kiérni” – olvasható a magyaridok.hu-n.

(forrás: Népszabadság Online, Magyar Idők)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...