hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

Tumort infiltráló limfociták reaktiválása IL-10 citokinnel

A Lausanne székhelyű Ludwig Rákkutató Központ munkatársai a Nature Immunology folyóiratban egy olyan eljárásról tudósítottak, amelynek segítségével a terminálisan kimerült, tumort infiltráló T-limfociták újból aktiválhatók.

A CD8+ tumort infiltráló limfociták képezik az immunrendszer “rohamcsapatát” a daganatok elleni védekezésben: a tumor belsejében, azaz a legjobb helyen fejtik ki citotoxikus hatásukat. A legjobb hely azonban egyben csapda is, mivel az “ellenségtől” körülzárva oxigén- és tápanyagellátásuk folyamatosan csökken, mígnem elérik a “terminális kimerülés” állapotát, és gyakorlatilag inaktívvá válnak. A kutatók a mostani vizsgálatban azt figyelték meg, hogy egy interleukin-10 citokin segítségével lehetséges a T-limfociták rejuvenizációja a sejtek metabolizmusának újraprogramozásával. Az eljárással beindíthatók a T-limfociták mitokondriumai, azaz reaktiválódnak, ami állatkísérletek során konkrétan azt jelentette, hogy az így kezelt egerek 90%-ánál a tumorok zsugorodását illetve gyógyulást figyeltek meg.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink