hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Tudományfilozófiai előadás-sorozat indul Szegeden

A tudományosság aktuális kérdéseire fókuszáló előadás-sorozatot indít a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Bakonyi Géza Alapítvány.

Az október 20-án induló ismeretterjesztő programsorozat célja a tudomány-népszerűsítés és közművelés, éppen ezért a mindennapokat érintő tudomány, tudományosság aktuális kérdéseivel foglalkoznak majd az előadók, bölcsészek és természettudósok. A szervezők célja érthetővé tenni a nagyközönség számára  a magyarországi és nemzetközi kortárs tudományosság olyan problémáit, amelyek nagy mértékben befolyásolják az életet, de kevés szó esik róluk ismeretterjesztő jelleggel. Az előadók bemutatják, hogy a tudományos eredmények miként hasznosíthatók az akadémiai szférán kívül, hogyan segíthetnek megoldást találni a hétköznapi életben felmerülő problémákra.

Az egyórás előadások témái többek között szerepel az információs, digitális társadalom, a tudományos haladás, az elszaporodó áltudományok és tévinformációk, a hit és tudás viszonya, a tudományos közösségek társadalmi presztízse, a mesterséges intelligencia előnyei és hátrányai, az új diszciplínák megjelenése, a bioetika és a tudósok, kutatók társadalmi felelőssége vagy az ember szerepe a hihetetlen gyorsasággal fejlődő tudományos világban.

A meghívott vendégek - akik közül elsőként Soós Sándor, az MTA Könyvtár és Információs Központ osztályvezetője beszél a tudománymérés és kreativitás kapcsolatáról -  tudományterületük tágabb kontextusáról is szót ejtenek majd, előadásaik után pedig lehetőség lesz a kérdésekre és a nyílt vitára is.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink