hirdetés
2019. január. 20., vasárnap - Fábián, Sebestyén.
hirdetés

 

Támogatást nyertek az élvonal programban

Az Élvonal kutatói kiválósági program keretében öt évre szóló, 300 millió forintos támogatást nyert el dr. Mócsai Attila, az Élettani Intézet egyetemi tanára és kutatócsoportja a neutrofil granulociták működésének genetikai vizsgálata című projektre.

hirdetés

A munka célja, hogy a neutrofil granulocitákat egy új módszertan segítségével nagy hatékonysággal tudják genetikailag módosítani, ami új távlatokat nyithat a számos betegség kialakulásában fontos, de hagyományos módszerekkel nehezen vizsgálható sejttípus működésének megértésében.

Dr. Mócsai Attila beszámolt róla, hogy a korábbi, főként Lendület pályázatból támogatott kutatásaik során a különböző gyulladásos betegségek molekuláris alapjait próbálták megérteni, és jellemezni a gyulladás során létrejövő sejten belüli jelátviteli folyamatokat. Ez azért fontos, mert az orvostudomány a betegségeket egyre inkább molekuláris szinten igyekszik megérteni, hogy ezeket az ismereteket gyógyszertámadáspontok azonosítására, gátlószerek fejlesztésére, létező gyógyszerek hatásának vizsgálatára használják fel – magyarázta az egyetemi tanár. Mint elmondta, kutatócsoportja munkájának eddigi eredményeként a különböző immunsejtekben a jelátviteli folyamatokat gyógyszeresen tudják gátolni, ehhez kapcsolódóan nemrég engedélyezték Európában is egy tirozin-kináz gátlószer terápiás alkalmazását reumatoid artritiszben.

A most elnyert pályázatban megvalósuló kutatási projekt – melynek címe A neutrofil granulociták működésének genetikai vizsgálata – kapcsolódik a korábbiakhoz: olyan új módszertan bevezetésén dolgoznak majd a következő öt évben, amivel nagy hatékonysággal tudják genetikailag módosítani a fehérvérsejtek egyik fajtáját, a neutrofil granulocitákat – mondta el Mócsai Attila. Az eddigi kísérletek során elsősorban transzgenikus (genetikailag módosított) egereket vizsgáltak, amelyek alkalmasak bizonyos folyamatok élő szervezetben történő követésére, ám a jelenlegi módszerek csak kis hatékonyságú vizsgálatokat tesznek lehetővé – magyarázta az egyetemi tanár. A neutrofil granulociták ugyanis a fejlődés késői fázisában lévő, ezért csak rövid ideig élő sejtek, így nehéz őket genetikailag módosítani, és csak kevés idő marad a megfigyelésükre – tette hozzá. Ennek kiküszöbölésére kezdtünk el kidolgozni egy új módszert, amivel lényegében „megállítjuk az időt” – mondta Mócsai Attila. Mint kifejtette: az alkalmazott modellrendszer lehetővé teszi, hogy a neutrofil granulociták fejlődésének egy viszonylag késői szakaszában (de nem a legutolsó fázisban) ösztrogén adásával leállítsák a fehérvérsejtek érését, tehát létrehozzanak egy „időablakot”, lehetővé téve a genetikai módosítások elvégzését és ezek ellenőrzését. Miután ez – az adott esetben akár hetekig tartó – folyamat lezajlott, az ösztrogén elvételével tovább folytatódik a fehérvérsejt érési folyamata – összegezte Mócsai Attila.

Mindez lehetővé teszi, hogy ennél az alapvetően genetikailag nehezen módosítható sejttípusnál nagy hatékonysággal végezzenek genetikai módosításokat, és vizsgálják azok hatását a sejtek különböző gyulladásos és kórokozók elleni funkcióira. A rendszer arra is lehetőséget nyújt, hogy a remélhetőleg felfedezett új molekuláris mechanizmusok szerepét közvetlenül vizsgálják különböző betegségmodellekben. Mócsai Attila reméli, hogy ezáltal a klinikumban és a gyógyszerfejlesztésben is hasznosuló új tudományos eredmények születhetnek.

Az elmúlt 1-2 évben az elméleti alapokat már kidolgoztuk, és elkezdtük a megvalósítást, amiben nagy segítséget jelent az elnyert pályázati forrás – mondta az egyetemi tanár. Hangsúlyozta, hogy az Élettani Intézetben megfelelő eszközpark áll rendelkezésre a kutatáshoz, ezért a forrást elsősorban a mintegy 10 fős munkacsoportjának működtetésére, valamint a kísérletekhez szükséges, nagyon költséges reagensek beszerzésére fogják fordítani.

Az Élvonal kutatói kiválósági program a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő kutatók támogatásával ösztönzi, hogy a kutatás nemzetközi élvonalában szakterületük formálóiként, vezető kutatóként projektjeik megvalósításával hozzájáruljanak Magyarország felzárkózásához fejlettebb országokhoz – olvasható a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján. A pályázaton összesen 12 kutatócsoport-vezető nyert el egyenként 200 és 300 millió forint közötti, összességében mintegy 3,24 milliárd forintnyi támogatást.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink