hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Még mindig korai lenne génszerkesztett babákat világra hozni

Az embriószerkesztés alkalmazása egy nemzetközi szakértőkből álló testület szerint még mindig túl korai – írta az MTI nyomán a hvg.hu.

A jelentés csaknem két évvel azután látott napvilágot, hogy Ho Csian-kuj kínai tudós bejelentette az első olyan ikerpár születését, amely tagjainak egy génjét genetikai olló használatával eltávolította, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vel szemben. A kutató bejelentése óriási felháborodást keltett a tudományos világban, kínai és külföldi szakemberek egyaránt elítélték a beavatkozást etikai és egészségbiztonsági szempontokból. Hót három év börtönre ítélték a kínai törvények megsértéséért.

Az amerikai tudományos akadémia (NAS), az amerikai orvostudományi akadémia (NAM) és a brit Royal Society az ügy nyomán állított fel egy szakértői bizottságot. A testület kizárólag tudományos szempontból foglalkozik az embriószerkesztéssel, amelynek alkalmazása véleménye szerint még mindig túl korai lenne. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes bizottsága egyébként még idén közzéteszi saját jelentését a témában, a génszerkesztés etikai oldalára fókuszálva.

A testület által megfogalmazott ajánlások szerint kizárólag olyan esetben szabadna alkalmazni génszerkesztést az embriókon, ha a beavatkozás biztosan csak az érintett géneket változtatja meg és a többire nincs hatással, ami jelenleg nem kivitelezhető. Széleskörű nyilvános tanácskozást kellene tartani minden országban, mielőtt döntés születik az embrió, a petesejt és a spermium genetikai módosításának engedélyezéséről, emellett szabályozórendszer kialakítása is szükséges.

A génszerkesztés alkalmazását kezdetben olyan esetekre kellene korlátozni, amelyek megfelelnek négy kritériumnak: olyan súlyos betegség esetén, amelyért egyetlen gén felelős (például izomsorvadás, cisztás fibrózis), a szerkesztéssel "mindössze" a problémás DNS-szekvenciát cserélik ki egy olyanra, amely biztonságos, a problémás gént nem tartalmazó embriók nem manipulálhatóak, valamint olyan esetekben, amikor a szülőknek nagy eséllyel beteg gyermekük születne termékenységi problémák vagy egyebek miatt.

A beültetést megelőzően a génszerkesztett embriókat laboratóriumban kellene megfigyelni a normális fejlődésük biztosítása végett, és vizsgálatokkal igazolni, hogy minden szükséges gént sikerült módosítani. A bizottság szerint továbbá szükség lenne egy nemzetközi tudományos tanácsadó testület létrehozására, amely egyebek között rendszeresen beszámolna a génszerkesztéssel kapcsolatos tudományos előrelépésekről, ismertetné az egyes esetek eredményeit és segítené az országokat, írja a lap.

(forrás: hvg.hu/MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink