hirdetés
2025. július. 11., péntek - Nóra, Lili.
hirdetés

 

Koffein és mozgás: együtt csökkentik a bőrrák kockázatát

Amerikai kutatók állatkísérletei azt jelzik, hogy a rendszeres mozgással párosuló koffein fogyasztásával a bőrrák kockázata jelentősen csökkenthető.

Yao-Ping Lu professzor a bőr rosszindulatú daganatainak kutatásával foglalkozik és legújabb eredményeiről az Amerikai Rákkutató Szövetség idei chicagói kongresszusán számolt be. A vizsgálat alanyai olyan egerek voltak, amelyeket úgy sikerült kitenyészteni, hogy különösen érzékenyekké váltak az ultraibolya sugárzás okozta bőrrák kifejlődésére.

A kísérletben az egereket ultraibolya sugárzásnak tették ki és négy csoportba osztották: az első csoport tagjai csak vizet kaptak és nem kellett rendszeresen rohanni a futószalagon; ez volt a kontroll. A második csoport koffeines vizet ivott, és ugyancsak nem futott a szalagon. A harmadik társaság nem kapott koffeint, de rendszeres fizikai terhelésnek volt kitéve, végül az utolsó csoport tagjai koffeint ittak és futottak a szalagon is.

A 14 hétig tartó vizsgálat során a koffeinnel itatott és rendszeresen sportoló egerek 62 százalékkal ritkábban kaptak rosszindulatú bőrdaganatot a kontrollcsoporthoz képest. Ha viszont megbetegedtek, a daganatok mérete is 85 százalékkal kisebb volt. Önmagában a koffein vagy a fizikai terhelés is kedvező hatásúnak bizonyult, de ez a hatás nem volt olyan mértékű, mint a kettő együtt.

A rendszeres testmozgás koffein nélkül 35 százalékkal kevesebb daganatot eredményezett, és ezek nagysága 70 százalékkal volt kisebb. A csak koffeint fogyasztó egereknél 27 százalékkal kevesebb daganat fejlődött ki, és ezek mérete 61 százalékkal csökkent.

A kísérlet folytatásaként az egerek sok omega-6 zsírsavat tartalmazó tápot ettek és ott is a koffein és a fizikai terhelés hatását tanulmányozták. A két kezelés együtt mérhetően gátolta az egerek elhízását és a gyulladásra jellemző laboratóriumi eltéréseket. Itt is kevesebb és kisebb daganat keletkezett.

A kutatók feltételezik, hogy a zsírszövet gyulladással összefüggő anyagokat termel és ez a gyulladás elősegíti a bőrrák kifejlődését.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...