hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Tudomány

A tévénézés gyerekkorban emeli a vérnyomást

Magasabb azoknak a gyerekeknek a vérnyomása, akik sokat néznek televíziót, még akkor is, ha nem kövérek és egyébként eleget mozognak. Az izgalmas, új tudományos vizsgálat eredményeit az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine augusztusi száma közölte.

Régóta ismert, hogy azok a felnőttek, akik sokat ülnek a tévékészülék előtt, általában jobban híznak, mint a többiek, mert kevesebbet mozognak és gyakran kísérik evés-ivással a szórakozást. A tévézés testsúlynövelő hatását már gyerekeken is megfigyelték, de az új tanulmány arra utal, hogy valami, közvetlenebb, kedvezőtlen hatása is van, ha a gyerekek órákon át bámulják a képernyőt.

David Martinez-Gomez spanyol és amerikai kutatókból álló munkacsoportja egy éven keresztül 111, átlagosan hat éves gyereket vizsgált. A csoportban nagyjából ugyanannyi kislány volt, mint fiú. A szülőket arra kérték, hogy jegyezzék fel, mennyi időt töltenek a gyerekek a tévé előtt, számítógépezéssel, videojátékokkal vagy olvasással, tanulással, általában ülő testhelyzetben.

A kutatók egy korai vizsgálat során megállapították, hogy a szülők ilyen irányú följegyzései gyakran igen pontatlanok voltak, ezért igyekeztek műszeres technikával is követni a gyerekek elfoglaltságát. Minden gyerek egy-egy héten keresztül akcelerométert is viselt: olyan műszert, amely a mozgást dokumentálta.

A gyerekeknek ezenkívül mérték a testsúlyát, a bőr alatti zsír mennyiségét és a vérnyomását. Ezeket az adatokat szembesítették a szülők által leírt napi tevékenységgel, illetve az akcelerométer adataival.

A gyerekek naponta átlagosan öt órát ültek, és ebből minden nap másfél órát a televízió előtt. Olvasással, tanulással a fiúk és a lányok hasonló időt töltöttek, de a fiúk többet foglalkoztak a számítógéppel, mint a kislányok.

Az üldögélés és a vérnyomás alakulása nem függött össze, viszont mérhetően magasabb lett a vérnyomása azoknak a gyerekeknek, akik a legtöbbet ültek a tv előtt. Ez akkor is érvényesült, ha figyelembe vették a testsúlyt, vagy bármi egyéb szempontot. Egyébként nagy egyéni különbségek voltak a tévézés időtartamában a gyerekek között. Volt a résztvevők között olyan, aki naponta csaknem hat órát töltött a képernyő előtt.

Dr. Matos Lajos, MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink