hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kérdések az alapellátásról

Ennyien pályáztak kollegiális vezetőnek

Valamivel kevesebben pályáztak újra országos és megyei kollegiális vezetőnek; a területi választásokról egyelőre nincs hír.

Míg tavaly augusztusban összesen 29 háziorvos, házi gyermekorvos és alapellátó fogorvos jelentkezett országos kollegiális vezetőnek, az elmúlt év december 23-án, ismételten kiírt pozícióra január 22-éig 14 háziorvos, egy házi gyermekorvos és három alapellátó fogorvos – összesen 18 fő – nyújtott be pályázatot – tájékoztatta kérdésre a MedicalOnline-t az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). Kiderült az is, hogy megyei kollegiális vezető 55 háziorvos, 22 házi gyermekorvos, és 26 fogorvos lenne. Arra a kérdésünkre, hogy voltak-e olyan megyék, ahonnan nem érkezett pályázat – a tavaly nyári procedúra alkalmával több ilyen megye is volt – nem kaptunk választ.

A pályamunkákat három fős szakmai testület bírálja el, amelybe az ÁEEK főigazgatója  által delegált személy mellett az ÁEEK  alapellátási módszertani feladatokat ellátó vezetője, valamint a szakterület szerint érintett egészségügyi szakmai kollégiumi tagozatának tagja kap helyet – közölte még kérdéseinkre válaszolva a központ. Hozzátették azt is, hogy a bíráló bizottság a döntés során vizsgálja, hogy a pályázó megfelel-e a vonatkozó rendeletben meghatározott követelményeknek. A beérkezett pályázatokról a bírálatot megelőzően az országos szakmai vezető esetén a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a megyei szakmai vezető esetén a MOK illetékes területi szerve is véleményt nyilvánít, amelyet a bíráló bizottság figyelembe vesz a kiválasztáskor.

Február elején hiánypótlásra szólítottak fel többeket – tudta meg lapunk egy pályázótól, akitől egy igazolást kért be utólag az ÁEEK, amely arra a kérdésünkre, hogy mikorra bírálják el a pályázatokat, ugyancsak nem válaszolt, így – mint az a pályázati kiírásból kiderül – csupán annyit tudni, hogy  a kollegiális vezetőket április 1-jével nevezik majd ki.

Szintén figyelmen kívül hagyta a kollegiális rendszer fenntartásáért (is) felelős központ, hogy mikor várható a területi kollegiális vezetők választása, akiket – ugyancsak többszöri halasztás után – idén január 1-jéig kellett volna kinevezni. Bár az ÁEEK időközben közzétette a területek felosztását, de a választások kiírásáról semmilyen információt nem közöltek.

Tételesen nem tartották be a vonatkozó jogszabályt – így összegezte még tavaly ősszel lapunknak Éger István, a MOK akkori elnöke a kollegiális vezetők pályázata körül kialakult helyzetet. Ugyanis bár a jelölés menetéről szóló rendelet értelmében a kinevezéseket az ÁEEK főigazgatójának, Gondos Miklósnak kellett volna szignálnia, hogy a megyei és országos vezetők szeptemberben megkezdhessék a munkát, ám a kinevezettek listáját jóváhagyásra az egészségügyért felelős államtitkárságra továbbították, ahonnan az emberi erőforrások miniszteréhez küldték, onnan pedig a Miniszterelnökségre juttatták el. A kinevezések hónapokig bolyongtak az államigazgatás útvesztőiben, annak ellenére, hogy ilyen procedúrát a vonatkozó miniszteri rendelet nem ír elő. Akkor Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról tájékoztatta a MedicalOnline-t, hogy jogi aggályok merültek fel a kinevezés folyamatát illetően, ám azokat tisztázták.

Ennek ellenére december 23-án az ÁEEK az augusztusban a – rendeletben foglaltaknak megfelelően elbírált – pályázatot eredménytelennek nyilvánította és visszavonta, egyúttal újabbat írt ki. A miérteket firtató kérdésünkre a központ nem válaszolt, ahogyan arra sem, milyen – esetleg személyi – kifogások merültek fel a tavaly nyáron pályázó alapellátókkal szemben. Egyébként lapunkhoz számos panasz érkezett a tavalyi pályázóktól, hogy semmiféle értesítést nem kaptak az ÁEEK-tól, sem a késlekedést, sem a pályázati anyaguk megfelelőségét illetően. Hogy a pályázók értesítése miért maradt el, arra ugyancsak nem válaszolt az ÁEEK.

Cél még az alapellátás megerősítése?

A kormány kiemelt figyelmet fordít az alapellátás megerősítésére – bár a korábbi éveknél ritkábban hangzik el ez a mondat, ám számos korábbi ígéret elhangzott, illetve kormányhatározat is született a háziorvosi rendszer tekintetében. Ennek jegyében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere 2018 decemberében jelentette be, hogy az országos intézetek sorában létrehozzák Országos Alapellátási és Módszertani Központot.

Mivel a központ felállításáról az elmúlt több mint egy esztendőben semmiféle hír nem érkezett, lapunk szerette volna megtudni az Emmi sajtóosztályától, hogy tervezik-e még az országos alapellátási központ kialakítását, vagy elvetették annak ötletét. Megkérdeztük azt is, hogy kialakították-e a központ koncepcióját, készült-e rendelet-tervezet az alapításról, az országos intézet feladatairól. Február 6-án elküldött kérdéseinkre azonban semmiféle válasz, reakció nem érkezett, így arra sem, hogy milyen összeget fordítanának a központ létrehozására?

Ugyancsak két héttel ezelőtt kérdeztük meg a területért felelős tárcát arról is, hogy hogyan áll az egészségügyi alapellátás 2019–2022. évekre vonatkozó szakpolitikai programjának kidolgozása és az ahhoz kapcsolódó intézkedési terv kialakítása. Erről 2018 decemberében fogadott el határozatot a kormány, amelyben többek között szerepel, hogy az Emmi összeállítja a háziorvosi alapellátás hatásköri listáját, meghatározza a jelenleg a járóbeteg-szakellátás körébe tartozó, az alapellátásban is végezhető szolgáltatások körét, a meghatározott szolgáltatások egészségügyi alapellátásban való végzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Szerepel a kormányhatározatban az is, hogy az Emmi-nek gondoskodnia kell a járóbeteg-szakellátás körébe tartozó, az alapellátásban is végezhető szolgáltatások végzéshez szükséges alapellátási licenc és emelt szintű jártasság kereteinek szabályozásáról.

Kérdéseinkre az Emmi nem válaszolt.

Mi lesz így a praxisközösségekkel?
Miközben nyár közepére kifut a háziorvosok praxisközösségekbe szerveződését ösztönző Három generációval az egészségért című pályázat első körében támogatást nyert projekt, egyelőre még nem jelent meg az Alapellátási törvényhez kapcsolódó, a közösségek működését szabályozó rendelet, ahogy nem készült el az a finanszírozási stratégia sem, ami biztosítaná a közösségek további fenntartását.
Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés