hirdetés
hirdetés
2021. április. 15., csütörtök - Anasztázia, Tas.
hirdetés

Békássy: Az üres körzetekre nem megoldás a praxisközösség

Az oltás és a praxisközösségek létrehozása egyszerre teszi próbára most háziorvosokat – mondta a Népszavának Békássy Szabolcs országos kollegiális háziorvosi szakmai vezető.

hirdetés

Amikor beléptünk az ajtón, éppen telefonon beszélt valakivel a kínai vakcináról. Ön is aggódik?

Aggódni nem aggódom, de szeretnék szakmailag megalapozott döntéseket hozni, ezért beszéltem Mészner Zsófia infektológussal, a védőoltásokról talán a legtöbbet tudó hazai szakemberrel, az ő véleményében maximálisan megbízom. Egyértelműen azt mondta, hogy oltsunk, és tegyük félre az egyéb szempontokat, hiszen napi több mint 100 honfitársunk halála van a mérleg egyik serpenyőjében, a kínai vakcinával kapcsolatos bizonytalanságok pedig a másikban.

Mint háziorvosnak nem zavaró, hogy olyan oltást kell beadnia a pácienseinek, amelynek hatásosságra nincsenek nyilvánosan elérhető tudományos bizonyítékok?

De, ezért hívtam Mészner Zsófiát, illetve több infektológus kollégát. Többen elismerték ugyan, hogy – más egyéb koronavírus elleni kezelési és megelőzési módokhoz hasonlatosan – ezen a téren is sok a kérdőjel, ám most az a legfontosabb, hogy valamilyen mértékű védelemben részesítsük a legveszélyeztetettebb korcsoportba tartozó betegeket. Még mindig ez a jobb verzió, mintha nem adnánk nekik semmit és sokan, súlyos állapotban kerülnének kórházba covid-fertőzéssel. Ha van is kérdőjel, olyan nagy baj azért nem lehet, hiszen ez a vakcina is az influenzaoltással megegyező technológiával készül, logisztikailag pedig könnyen kezelhető a háziorvosi praxisokban is. Abban is biztosak lehetünk, hogy ez az oltás kivált immunválaszt. Hogy ez ötven, hetven, nyolcvan vagy kilencven százalék, talán ebben a helyzetben a járvány jelenlegi szakában nem is releváns. A lényeg, hogy védjen.

És a páciensek kérik? Nagy a betegek nyomása a rendelőn?

A páciensek túlnyomó többsége kéri, és vannak néhányan, akik nem. Véleményem szerint rengeteg múlik a háziorvos kommunikációs készségén, és szakmai meggyőződésén a vakcina alkalmazását illetően.

Az oltás mellett a praxisközösségek ügye is sok kérdést vet fel. Annak alighanem örülnek a kollégái, hogy ha feltételekkel is, de ők is megkapják a szakorvosi béremelést. De annak is, hogy ezért be kell lépniük egy praxisközösségbe? Mi változik ettől a betegek életében?

A betegek mindebből annyit biztosan érzékelnek majd, hogy a jogszabályban előírt heti 15 órás háziorvosi rendelés öt órával megnyúlik. Hetente öt órában prevenciós rendelést kell biztosítani. Azt, hogy ezt az ellátást hogyan különíti el, melyik órát nevezi majd prevenciós rendelésnek és ezt milyen körülmények között biztosítja az orvos, azt rábízzák.

Hogyan fog kinézni a praxisközösség az orvosok számára?

A háziorvosok különböző mélységű integrációt vállalhatnak. Alapesetben egy-egy kollegiális praxisközösségnek lesz egy vezetője, akit a háziorvosok maguk közül választanak meg. Ő lesz a „területi kollegiális” vezető, ő tartja a kapcsolatot a területi szakrendelővel, ha kell koordinálja a betegutakat, olykor pedig értekezletre hívhatja a háziorvosokat. Az optimális az lenne, ha a praxisközösségek járásonként szerveződnének meg. Most helyenként nagyobbak, de ez még változhat. Egy szorosabb együttműködési forma a szakmai praxisközösség, amelyben már bizonyos feladatokat is megosztanak egymással a háziorvosok. A szorosabb együttműködés is alapvetően meghagyja a praxisok önállóságát, ugyanakkor többletfunkciók ellátásra is vállalkoznak az ebben dolgozó kollégák. Ilyen többlet lehet például a dietetikusi tanácsadás, a gyógytorna, és más egészségmegőrző programok nyújtása. Az egyes háziorvosok praxisjoga, gazdasági önállósága ebben az esetben sértetlen marad. Végül van még az a lehetőség is, hogy a résztvevők ténylegesen egy integrált együttműködési formát választanak. Ekkor egy cég az adott közösségbe tartozó praxisainak a működtetésével kapcsolatos valamennyi funkciót ellátja.

Mostanra a praxisok tíz százalékában nincs orvos. Ennek a szervezetnek lesz a dolga, hogy megoldja az üresen maradt praxisok betegeinek az ellátását?

Nem.

Akkor milyen alapellátási problémát oldanak meg a praxisközösségek?

A bérfejlesztését, és megteremtheti az alapjait a többletszolgáltatások nyújtására is képes alapellátási struktúrának. A tartósan betöltetlen körzetek problémáját más módon kell kezelni. Egyre több modellkísérlet bizonyítja, hogy a betegek sokkal jobb ellátást kapnak egy központi, jó infrastrukturális adottságokkal rendelkező rendelőben, ahol állandó orvos, állandó rendelési idő van. Még akkor is, ha azért távolabb is kell utazni. Falugondnoki hálózattal vagy falubusszal meg lehet oldani a betegek utaztatását erre a központi, jól felszerelt rendelőbe. Ez még mindig sokkal jobb, mint évekig tartósan betöltetlenként kezelni ezt a körzetet.

A teljes interjút a Népaszava közli.

(forrás: Népszava)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink